Bárd Oszkár: Lidérces titok

Tél közeleg, a havasokról
dermesztő, éles szél süvölt,
s ijesztő, mély titoktól nyögve
már-már szinte megreng a föld.

Belenézek a dermedetbe
könnyesen, dúltan, hevesen,
s a föld s a lelkem kínja nyitját
döbbenten, égőn keresem:

mért e borzalmas szorongás,
mely a Mindennel egybefűz?
Mi történt? Lidérc mért kerget?
Mi ez a könnyes furcsa tűz?

Vad víziók mért száguldoznak?
A mélyben lent mi fuldokol?
A csontunkig mért mar a szélvész?
Mi ez a bírhatlan pokol?

A verejtékes, ájult földre
véresen hullok. S szól a táj:
„Nézz fel, a hegyek tetején még
ott áll a sok drótakadály!”

Értem, értem, és hull a könnyem,
havasainkról jön a tél,
és megrázza a lelkeinket
és számon kér és elítél…