Nóta Balog Józsiról

Magyar népballada – Udvarhelyszék

„Balog Józsi mit gondolál,
Mikor a sóra* indulál?”
,Én egyebet nem gondoltam.
Szerencsétlen úton jártam.’

„Balog Ferenc mét engedéd,
Fiad sóra mét eresztéd?
Lásd gyermeködöt elvesztéd:
Szüved nagy bánatba ejtéd.”

„Balog Ferencné édös anyám!
Édös jó nevelő dajkám!
Jobb lett vóna küs koromba
Zártál vóna koporsómba.

Dógom így nem történt vóna:
Szüved bánatba nem vóna;
Egy küs écsém megkönyveze,
Fegyver között kikérése.

Ingöm arra kényszerítte,
Szójak bárcsak kettőt véle;
Én szólanék, de ne mtudok:
Fegyver között most méghalok.

Minden tisztök mégengettek,
Csak az egyik nem engedett,
Neki és van négy árvája,
Jussanak azok és arra.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Szilva fák alatt feküttem,
Három medvével küzdöttem,
Letörék a csűröm szarva
Réttnetés halálomra.

Kelemén úr nem engedte, –
Ágya még az Isten érte –
Szülőimet mégrekeszté,
Halálomra nem ereszté.

A Pojána úttya széjin:
Vér buzog fél a főd szényin;
Ha kérdik, hogy micsoda vér,
Mongyátok: hogy ártatlan vér.

Balog Józsi vérontása,
Sok nemzetnek könnyhullása,
Az ő véletlen halála
Létt mindénék példájára.

Kár vót meghalni szégénynek,
Szegény – ép, szép, jó legénynek,
Vége van az életinek,
Vége az én énekömnek.