Gyökössy Endre: Júliusi óda

Megért a meggy, aranybőrű barack pirul a fákon,
A föld, az ég, az ember, állat csupa láng,
Kalapomat fiús örömmel balszememre vágom:
Adieu város! A falu lesz hat hétig ölelő tanyánk.

A búza dűl, omló veríték fürdeti pirosra
Testvéremet, a holdsütésig görnyedőt,
Arat, behord, csépel és zsákol; hetykén kilúgozza
Izmából az erőt az Új Kenyér szent öröme előtt.

A búza dűl, szalmája bő, szeme kövér-acélos,
Fehér a liszt, a tészta jól kel s a kenyér
Foszlósra sül, bele-haja rokkant testet acéloz,
Mindenkihez benéz, nem rejti el magát és nem henyél.

Alig pihen: indul áldásnak drága Budapestre
És kéri Bécs, mert benne bő erő az íz,
Magyar arany: vasat, sót, fát ígérő vándorfecske,
Repülj belőle majd haza és juss el a falukba is!

Magyar falu, arany omlik kezed nyomán a földbül,
S bronz-filléres szegénység őrli bús erőd;
De nyílik már a szem, csak még robajjal fel nem hördülj,
Holnap reád talál a Jobb Jövő s kürtöl kapud előtt.

Magyar falu, benned ma még nem villanygép az ember,
Magyar az úr s magyar a rögtörő paraszt.
A munkát nem percekre méred; lázas-fürge kedvvel,
Dologgal ünnepelsz, míg a mezők termése kint maraszt.

Magyar falu, legyen tied s tied lesz majd a bőség,
Jókedv, öröm kínálja csak neked magát,
A város is segítse száz karral a munka hősét,
Hogy az ekét, kaszát mindig szerelmesen karolja át.

Szép július, megyek! Arany sugár táncol a fákon,
A föld, az ég, az ember, állat csupa láng,
Kalapomat fiús örömmel balszememre vágom:
Adieu város! A falu lesz hat hétig ölelő tanyánk.

1935