Jókai Mór: Szent Anna tava

Erdély legköltőibb helyét láttam.

    Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak a gangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava.

    Amint a tusnádi regényes fürdők jóltevő nimfájától búcsút veszünk, balra napkelet felé óriási bércek birodalma terjeszkedik elénk, melynek utolsó pontjai messze Kézdivásárhelynél végződnek. A térkép nem mutat e helyen sem falvat, sem majort, ősrengeteggel koszorúzott hegyek feküsznek egymáson, miket mindkét felől elkerül az országút, vadászösvényeknek hagyva az ősvadont, mely most járatlanabb, mint volt azelőtt kilencszáz évvel, mikor még azoknak a váraknak urai éltek, miken most az a vad fa terem, melyet a vihar vet és a vihar tép le.

    Egyikén e vadon ösvényeknek megindulva két meredek bérc között haladunk szüntelen felfelé, miknek aljában tajtékozó hegyi folyam tombol; szédület letekinteni rá.

    Fél óra múlva elhagynak bennünket a szelídebb éghajlati fák, a bükk és tölgy, s a szirt meredekéből, földig eresztve sötétzöld lombpalástjukat, s ott, ahol a sötétzöld a földet éri, körülnőve kék havasi nefelejccsel. Mindig odább, mindig feljebb még vadonabb lesz a vidék. Emberi kéz soha nem irtja itt a fát: amint a Nemere szele töveikből kifacsarva, egymásra döntögette a roppant faderekakat, azon módon ott rohadnak, benőve futóvirággal és csoda alakú gombákkal. Egy-egy roppant szálfa keresztülbukott a hegyvágáson, s míg a töve az egyik hegyormon maradt, hegye a másik hegy ormára feküdt, s úgy képez veszélyes hidat az üvöltő hegyi folyam felett.

    A tavaszt itt a nyár kezdi s az ősz végzi be. A hó még ott van a sötétebb fák árnyéka alatt, míg a verőfényjárta helyeken dúsan tűnik elő a havasi flóra. Más virágok ezek, mint mik oda alant tenyésznek, a fenyőerdők balzsamillatában, a gyantával itatott sziklás földben. A szárazabb helyeken a törpe rózsa és a rózsaszínű gyopár virul, nedvesebb helyen egy neme a legpompásabb ranunkulusznak, mely nagy összehajló szirmaival annyira hasonlít a rózsához, hogy méltán hívja a köznép pünkösdi sárgarózsának. Néhol pompás tarka orchiszok tűnnek elő; egy neme az epipaktisznak akkor kezdett virítani, melynek minden virága oly alakú, mintha egy madár ülne benne; de legkedvesebb találmány volt egy szép példány cipőcím (Cypripedium calceolus), melyet vezetőnk lelt; a virág négyes szétálló szirma sötétvörös, s a messze kinyúló papucs alakú vitorla aranyszín. Bármely kertnek díszére válnék.

    Végre, mintegy négyezer lábnyi magasba kapaszkodva fel, sík tér nyílik meg előttünk, mintha egyenesre vágták volna a hegy tetejét, s egy lapály tűnik elénk, melynek első látásra oly szomorú, oly aggasztó tekintete van; az ember megdöbben, maga sem tudja miért?

    Az egész tért valami zöldesbarna sűrű moha fedi, melyből csoportonként állnak elő a csáténemű sötétzöld füvek zsombékjai, az áfonya és medveszőlő itt-ott berkeket képez, melyekből húszharminc lépésnyire áll ki egy-egy csenevésző szomorú lucfenyő.

    E helyet hívja a köznép a Kokojcásnak, és azon aggály, azon borzalom, mely az első tekintetre meglepi az embert, közös minden állattal, mert e hely halálos veszély helye. Alatta feneketlen víz van, s ha ember vagy állat ez ingadozó mohos felszínre lép, a moha lesüpped alatta és őt elnyelik az ismeretlen szövevények. Ösztönszerű irtózattal haladtunk végig ez elátkozott hely partján, s midőn a fölötte álló hegytetőre jutva, még egyszer visszatekinténk rá, tündéri látvány állt viszont előttünk: két-háromszáz apróbb-nagyobb gömbölyű tengerszem, mint megannyi csillag ragyog a veszélyes bérci ingoványon, miknek hatása leírhatatlan. Az ember a tündéreket véli látni, kik tengerszemeikből feljőnek, hogy a halandót a vészes síkra csalják.

    E bércen túl fekszik a Szent Anna tó.

    Háromezer lábnyi magasban a tengerszín felett, körös-körül ezerkétszáz lábnyira feljebb emelkedő bércek által képzett medencében, vad erdők árnyában terül egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek kerülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fordul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mintegy sötét rámába fogva az ércvilágú vízlapot.

    Ezalatt fenn a havasi hegytetőn megszólal a méla pásztorkürt elragadó hangja, a lélek gyönyörtől áradoz e fájdalmas édes zenétől, melynek ugyanoly csodás hatása van, mint a harangszónak; míg ez istent imádni hív, amaz hazát imádni készt, hogy arccal borulsz a földre, és sírsz és nem bírsz megválni attól.

    Ha e hangokat hallád, csak akkor érted, miért szereti a tiroli és a székely oly igen a földet, amelyen született!?

    Visszaemlékezünk mi is a história mondáira, és kölcsönben elmondjuk vezetőnknek, hogy ama romok helyén állt az ősi tűzhalom, melyen Bálványos vár lakói áldozatot hoztak a hadistennek, midőn az ősi vallást rejtegetve csak e völgy volt még övék és az a vár, melynek háza a fenyvesek mögött sötétlik: itt esküdtek véres harcot éjszakánként a székely rabonbánok vérvilágló fáklyafénynél, s ősi híre van e helynek.

    Most nem lakik ember e tájon és semmi állat a tóban. Habja tiszta, mint a kristály, sem belőle, sem bele víz nem folyik, és nincs benne egy hal, egy kígyó, egy béka vagy kagyló sehol; lakatlan az, ámbár iható, mint a forrásvíz.

    Gyakran azt regélik, hogy a tó tört hajók darabjait hányja ki a felszínre, mely a tengerrel van összeköttetésben: ez rege, mit féltudós emberek gondoltak ki.

    Egyórányira távolra innen van Erdély másik nevezetessége: a torjai kénes barlang, melynek üregéből halálos kéngáz lobog ki, olyan fojtó, hogy a fölötte elrepülő madár holtan hull le a légből, a belső falai sárga kénvirággal vannak lepve.

    Belépni nagy gyönyör, de nagy istenkísértés; a kénszesz csiklandó kéjt idéz elő a test érzékeiben, de egy lehelet belőle, és az élet ott végződött.

    Átellenében a meredek Bálványos vár falai, hajdan az Apor-család őseinek megdönthetetlen sasfészke – most még csak azt sem tudhatni, merre vezetett hozzá az út? Körös-körül minden oldalról uratlan rengeteg, melyben egynapi járatban, bármely irányban indulva, sem találni egy kunyhót is.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf