A hegyi tolvaj

Magyar népköltés

Odvas fenyőfának vagyon három ága,
A legelső ága hajlott Moldovára,
A második ága hajlott Kolozsvárra,
A harmadik ága Kis-Magyaroszágra.
Annak tetejében egy kis flegoria*,
Kiben növekedik egy nagy hegyi tolvaj.
«Szolgám, édes szolgám, menj le udvaromra,
Húzd elő félgyászos hintómat,
Fogd eleibe négy szürke csitkómat;
Én is hadd menjek el szerencse-próbálni
Király udvarára, királykisasszonyhoz.»
Ő is elment,
Felöltözött akkor, mint egy császárúrfi,
Beszállott királynak udvarába
Félgyászos hintóval,
Négy szürke csitkóval.
Mégis megkérte a király kisasszonyt hitestársul,
Fel is tette félgyászos hintóba
A király kisasszonyt,
Megcsapta ő szürke csitkóját,
Úgy elment ő hetedhét országon,
A míg utolérte a kis flegóriáját.
Felszállott ő kis flegóriájába,
Hát mondani kezdette:
«Feleség, feleség, készíts el engem,
Hadd menjek el én is szerencsepróbálni,
Kersztút-állani.»
Ő fel is felkészítette,
El is elment a hegyi tolvaj.
Felesége ablakba üle,
Ott a könnye hullani kezde.
«Madár, kicsi madár,
Vidd le levelemet
Az én atyámnak.
Ugyan ada férjhez
Egy hegyi tolvajhoz,
Ki most is oda van
Keresztút-állani,
Ember-ölögetni.
Inkább adott volna engem
Egy szegény cigánynak.»
A tolvaj ajtaján hallgatta,
Hogy az ő felesége mint panaszol sírva.
Azt mondja a hegyi tolvaj:
«Asszony, feleségem, nyisd meg az ajtódat!»
«Bizony mindjárt nyitom, édes jámbor uram,
Csakhogy vegyem én fel halni való gúnyám.
Minden halottnak hármat harangoznak,
Én úri fejemnek még meg sem kondítják.»
A tolvaj tovább nem állhatta,
Az ajtóját már berúgta.
«Mért sírsz, édes feleségem!»
«Hogy ne sírnék, édes jámbor uram!
Konyhán forgolódtam, cserefát tüzeltem,
Cserefának füstje kihúzta az könyvem.»
«Asszony, feleségem, inkább állasz-e te
Két asztalvendégnek vígan gyertyát tartani,
Mint most mindjárt fejed nélkül maradni?
Szolgám, édes szolgám, menj le magad nekem
A pincébe,
Hozz fel magad nekem két kászu szurkot
S két türedék vásznat.»
Lábánál kezdette, fejénél végezte
A vászonba tekerést.
Mikor ő szurokkal kezdette csepegtetni,
Akkor már a tolvaj nem volt hová fusson,
Mert ajtót, ablakot a királykisasszony
Nemzetsége elállott.
Ajtón, ablakokon reá lövöldöztek,
A nagy hegyi tolvajt mindjárt meg is fogták.
A király megfogatta,
Udvarába vitette,
Négy délceg csitkónak
Farka után köttette
A nagy hegyi tolvajt.
A várost véle meg is kerülték.
Mikor már annyira ment, hogy megholt,
Akkor a városnak négy szegire tétették,
Onnét is fegyverekkel lelődözték,
Már a királyi kisasszonynak
Nem is volt, hogy hová legyen;
A szurok a testén mind el volt olvadva,
Mint’ harmadnapok alatt
Meg kellett, hogy haljon.

/*/ Filagória

(Endrődi Sándor: Magyar népballadák)

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf