Gombos Gyula: Tamási Áron

tamasiaronVan a magyarságnak egy csudálatos, kényes aranyága: a székelyek. A magyar család minden arcát jól ismerem. Mindegyik a maga voltában nélkülözhetetlen volt, hogy az ezerévünk összeálljon. Ők úgy tartoznak a magyarsághoz, mint a katona a hadsereghez. A székelyek, úgy, mint a virág az ághoz. Minden családban van egy királyfi, akinek a homlokán, ha mások nem, legalább a család csillagot lát: a székelyeket ilyen királyfiaknak érzi az ember mindig. Mikor Csaba királyfi ellovagolt napkeletre, mindnyájukban hagyott magából valamit. Mindegyikben van valami mesebeli.

    Erdély és székely nem ugyanaz. Erdély: táj és történelem; székely: szín és illat. Az erdélyi ember és a székely ember sem ugyanaz. Erdély, mint történelem a komoly, sűrű, nehézveretű lelkek hazája. Sok nagyszerű írót, gondolkozót, politikust adott a magyarságnak, a legutolsó, akit adott, Szabó Dezső. Tamási Áron nem ennek az Erdélynek az írója. A székely az erdélyi lélek egy külön, zárt medencéje: egy csudálatos, tündéri tengerszem. Ennek íródeákja Tamási Áron.

    Tamási Áron író voltában van valami Rafael-szerű. Csak őmögötte az előkészítő, vergődő mesterek hosszú sora helyett a nép áll. Vannak írók, akiknek mindent valósággal testi mélységből kell felküzdeni; Tamásinak, mintha minden az ujjahegyében lenne,, csak érinteni kell és kipattan az egész. Az a könnyedség és tökéletesség, amivel munkáit írja, már-már virtuózság. De mégsem az. Ha a peremen jár is, le sohasem lépett róla. Mindig megmaradt tiszta és igazi művésznek.

    Már említettük, hogy népi íróinknak két típusa van: egy népből jövő és egy néphez térő. Az egyik: út alulról fölfelé; a másik: visszakanyarodás. Hogy valaki az elsőhöz tartozik-é, vagy sem, nemcsak származás dolga, inkább valami szerencsés adottság. Tamási Áron ehhez az első és ritkább típushoz tartozik. Ez világosan megmutatkozik, ha szembeállítjuk erdélyi kortársával, Nyírővel, akivel helytelenül mindig egy kalap alá szokták venni. Nyírő a kultúrába, a világba belébetegedett ember, nosztalgia egy egyszerűbb, tisztább és erősebb világ felé. Nyírő az a városi ember, aki mellbetegségét meg kúrálni a havasokba s ott Bencében a havas egyszerű, ősi, kemény, de igazságos világát csudálja és szereti. Tamási a városba került Ábel, a hegyek őrizte tiszta erő tódulása.

    Tamási Áron maga a nép, de nem úgy, ahogy mondjuk Sinka István. Sinka a valóságos, élő, fájó és panaszló nép, Tamási úgy nép, ahogy a nép önmagát mesévé, játékká és szimbólummá teremtette. Ő olyan, mintha nem is hús-vér anyából és apából szakadva valóságos faluból, hanem a népmeséből bandukolna elő. Ő egy székely Ludas Matyi: könnyebb, kényesebb, játékosabb, mint a debreceni rokona.

    Tamásiban a népmese folydogál tovább. Az ő íróságának ez a legcsudálatosabb és legegyedülvalóbb jellegzetessége. S ez nem mesterkéltség, stilizáltság, ügyes játék. Nem szerzett, vagy önmagából tudatosan kinevelt tulajdonság. Ő nem a népmeséktől tanult írni. Benne inkább ugyanaz a természeti erő és tulajdonság készíti az írást, ami hajdan a népmeséket teremtette. Tollát a nép ősi mesélő kedve kanyargatja erre-arra. Mindenekelőtt azért mesél, mert kedve telik benne. Olyan mesterkélt és tudákos gátakkal, mint a kompozíció, nem korlátozza magát. Friss és üde minden írása, ha szabálytalan is. Színei a népmese színei: arany és ezüst.

    Tamási Áron a legköltőibb magyar prózaíró. Munkái inkább nagy, szabadon írt költemények, mint regények, vagy színdarabok. Nála minden apró részelt reális, ízes és fogható valóság, mégis az egész együtt egy emelintéssel a föld és a valóság fölött lebeg. Nyelve tiszta, tömör és érzékletes. Nagy költői és kifejező erő van benne. De ez minden gyürkőzés nélkül, egyszerűen és természetesen omlik belőle. A Szűzmáriás királyfi nyelve nyers és bibliás, egy kicsit modoros. Az Ábel könyvekben még sok volt a székely sallang. Ma ez mindjobban hull le róla. A székely íz a mondatok mélyébe húzódik, nem annyira táji kifejezésekben, mint inkább a mondatok zenéjében, a szavak fűzésében mutatkozik meg.

    Tamási egész életében egyetlen alakot ír: Ábelt. Ez a peckes derekú, kunkorú beszédű, mindenkinek megfelelő vidám és talpraesett legényke, népének, a székely népnek a kifejezője egyrészt, másrészt a lélek és az igazság mesébe küldött követe, aki vív a gonosszal, s mert varázslat védi, végleg soha el nem bukik. A Szűzmáriás királyfi Bódikája épp úgy Ábel, mint később a Jégtörő Mátyás. Az alak mindig ugyanaz, csak a név változik. De még Csorja Bódikából és Szakállas Ábelből csak néha-néha villan ki kitisztulva ez a szerep, addig Jégtörő Mátyás már előre eltervelve ilyen szimbólumnak készült.

    Tamási az utóbbi esztendőkben mintha egyhelyben állna. Az érett író s a helyét megtalált ember nyugalma ez. De a végleg megszerzett biztonság és tökéletesség mindig befalaz. Ha megnyugszik abban, hogy megmarad az önmaga rakta falak között, csak az elcukrosodás következhet. Önmaga ismétlésében csak mind halványabban és magvatlanabbul csinálhatja újra, amit eddig erős, új színekkel és magvasan megcsinált. A delelőből Tamásinak is ki kell lépnie. De merre? Ez talán Tamásinál számítható ki a legkevésbé. A Szűzmáriás királyfiból inkább volt jósolható az Ábel, az Énekes madár, a Ragyog egy csillag mindig elébblépő útja, mint az innen továbbvivő. A Magyari rózsafában már érzik az álldogálás fásultsága és az ízek kezdődő áporodása. Most már nem elég egy akkora lépés, ami két mű közt tovább viszi az embert. Most nagyot kell lépnie, úgy, hogy minden eddigi eredménye jobbik felét magával vihesse. 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf