Móra Ferenc: A holdvilág ruhái
Sohasem tudtam elgondolni, mi keresnivalója van a holdvilágnak minden éjszaka a patakban. Ha kel, ha nyugszik, mindig bele-belebámul, mintha egyéb dolga se volna neki. Észre se veszik, hogy a felhőbárányokat ezalatt szanaszét kergeti a szél az égi mezőkön.
A madarak közt uhu-bagoly a legtudósabb teremtés, a fülesbagoly. Ő akkor is virraszt, amikor minden jóravaló állat lefogja már a szempilláját. Őtőle tudakoltam meg, hogy mit keres a holdvilág a patakban.
- Huhuhu!- kacagott a tudós madár. – Erre engem sem tanítottak meg az iskolában. Hanem majd megkérdezem a vízparti fűzfától: mit keres a holdvilág a patakban?
Biz azt a fűzfa se tudta, hanem ő megkérdezte a locsogó haboktól. Habok ellocsogták a fűzfának, fűzfa elsusogta a bagolynak. Bagoly elhuhogta nekem, én meg elmondtam nektek: mit keres a holdvilág a patakban.
Mikor, mikor se, de hajnalon innen, éjfélen túl, hogy a Kaszáscsillag megszólította a holdvilágot:
- Hallod-e te, holdvilág, hogy nem szégyenled te magad, mennyei pásztor létedre ilyen ágrul-szakadtan járni? Mit ér, hogy csupa ezüstből van a szűröd, ha akkora lyukak feketéllnek rajta, mint a tenyerem?
- Oka-foka van annak, mint a csányi baltának – mondja a holdvilág. – Szél fújja, vihar tépi, csillagtüske hasítja az én szűrömet.
- Varrathatnál már helyette újat – tanácsolja neki a Kaszáscsillag.
- Haj, haj, nagy a baj – sóhajtja nekikeseredve a holdvilág –, nem teremtett még az Isten olyan szabót, aki nekem gúnyát tudna szabni.
- Javaslok én neked egyet – felelte a csillag. – Odalent lakik a patakban. Rák szabónak hívják. Mondhatom, ügyes mesterember, öröm nála dolgoztatni.
Kapott a szón a holdvilág, s még azon este meglátogatta a patakban a rákot. Rák mester nagy ollócsattogtatással köszöntötte.
- Miben lehetek szolgálatodra, csillagok pásztora?
- Tudnál-e nekem új szűrt szabni ehelyett a viselt helyett, amelyikben már több a folt, mint a posztó?
- Akár kettőt is – készségeskedett Rák szabó s mindjárt lecsattantott az ollójával egy nádlevelet, hogy mértéket vegyen vele a holdvilágról. Bizony alig érte körül gömbölyű termetét a mérték.
- Mához két hétre a nyakadba akaszthatod az új szűrt. Ezüst lesz a posztója, arany a cifrája.
Két hét múlva be is állított a holdvilág a Rák szabó műhelyébe. Ott volt már a fogason az új szűr, majd kiverte a szemét a ragyogásával. Hanem az volt a baj, hogy Rák szabó nem akart ráismerni a holdvilágra.
- Mi járatban az úr?
- Eljöttem a szűrömért. Én vagyok a holdvilág.
- Hiszi a piszi – csattogtatta Rák szabó az ollóját –, hát hova lett azóta a gömbölyűséged?
Szegény holdvilág csakugyan úgy lesoványodott az alatt a két hét alatt, akár egy vajas kifli.
- Hej az ollóját neki! – mérgeskedett Rák szabó –, most már újra kell szabnom a szűrt. No, gyere holdvilág, hadd veszek most már új mértéket rólad.
Leszakított egy fűzfalevelet, biz az majd kétszer körülérte a lefogyott holdvilág derekát.
- Szétfejtem a szűrt: egy hét. Újra szabom: másik hét. Mához három hétre új szűrben legeltetheted a nyájadat.
Három hét múlva megint jött a holdvilág, de úgy ki van gömbölyödve, akár egy hordó. BE sem fért a keskeny műhelyajtón, csak a küszöbről kérte az új szűrt, amelyikre éppen akkor varrta rá a Rák szabó az utolsó tulipánokat. Ahogy fölpillantott és meglátta, hogy mennyire meghízott a holdvilág, mérgesen összecsattantotta az orra előtt az ollót.
- Keress magadnak más bolondot, kedves holdvilág! Ha bőre szabom a gúnyád, lesoványodol, ha szűkre veszem, megkövéredel. Én ugyan szóba nem állok veled többet!
Rák szabó azzal úgy kiszaladt a hátulsó ajtón, hogy azóta se jött vissza. De még a patakból is kibujdosott haragjában, s azóta nincsen rák a patakban. A holdvilág azonban a mai napig is keresi az új szűrét, de míg meg nem találja, abban jár, amit még a jó Isten adott neki. Aki nem hiszi, nézzen föl az égre, higgyen a maga szemének. Akkora fekete foltok vannak a holdvilág ezüst szűrén, mint az öklöm.
