Ölbey Irén: Őszi erdő

Ha festő lennék, ezt a tájat
vászonra festeném,
ahogy az ősz lobogva árad,
s könny ring a fű hegyén.
Elmondhatatlan leszűrt
szépség,
ahogy a fénynyaláb
megkeresi a lombok rését
és úgy tapogat át
a levelek közt könnyű ujjal,
hogy leng, lebeg a táj,
mint egy el nem sóhajtott
sóhaj.
Lágy, csipkés pára száll
s a fák szárnya repesve
lobban,
mint gyertyák lángjai
karcsú, színesablakú dómban.
Szinte elszállani
vágynak az ultramarin
Mennybe.
Zizeg a hűs, topáz
avar s mintha az Isten lelke
szólna hozzánk csodás
bűvölettel a kiforrt őszben.
Hallod e szavakat?
A lélek most magára döbben
a felhős ég alatt.
Figyelj e szavakra és értsd
meg,
hulláma végtelen
szeretet, harmónia, élet
és örök kegyelem.

1961