Illyés Gyula: Menet

Októberi este, – nemcsak ez az est,
vele már az év is esteledni kezd.
Zizzen izgatottan a lomb, leforog,
mint ágy elé női ruhadarabok.
Pirulnak a tölgyek, – ó bús szerelem,
mely akkor ijeszt el, mikor meztelen!
Jelt ad a szél, lent fa, fent felhő tolul,
a földre a rózsa, mint horgony hajol.
Nem állítsz meg, szegény rózsa semmit itt,
szép díszeivel a kert is elúszik.
Vitázva az éggel, feleselve bár,
indul a borzasan kapkodó határ.
Visszaint az útról, panasszal tele
felüti fejét egy ifjú jegenye.