Brisits Frigyes: Prohászka Ottokárról

Prohászka Ottokárral életemben mindössze csak háromszor beszélhettem. Sohasem mertem közelíteni feléje, mindig ő hajolt le hozzám. S talán jobb is volt az úgy, hogy mindvégig a hódolat messzeségének távlatában maradtam tőle. Így jobban és elmélyültebben tudtam felfogni belőle azt, ami később életem belső történetébe szövődött, s él bennem ma is tovább. De annál többet láttam. Ezek közül három eset maradt mg lelkemben egyénisét és küldetését összefoglaló szimbólum gyanánt.

    1896-ot írtak akkor. A 19. század fáradt, kivénült hullámai még ott remegtek a századforduló friss időnyílásán. Semmi sem mutatta, hogy századváltás korszaka jön meg. Az új nemzedék arculata nem bontakozott még ki sehol. (…) A levegő szinte fásult volt annak az érzésétől, hogy valaminek a végére jutottunk: csend volt, feszültség, nyugalom volt, erő nélkül. Pedig a gépek méhében ekkor már megfogant a szociális kín. A gyárak kéménye mellett égre komorlott egy eddig ismeretlen ember-árnyék, a szegény kenyér mellé új vendég érkezett, a gazdasági fejlődés küldte: a koldus. A szellemi élet horizontjain lázadó villámok lobbantak. Nietzsche Übermentschének tipró lépteit a német próza hódítóan új zenéje kísérte. Wilde Oszkár paradoxonjának tékozló mélységeiből az életérzés ujjongó esztétikája ragyogott fel. Tolsztoj az orosz puszták végtelen melankóliájának csendjében új evangéliumot írt. Schopenhauer és Hartmann az európai ember hajójáról leszedték a kereszténység árbocait, miután Strausz a kikötők világítótornyaiba új olajat töltött. Mindezek itt morajlottak a magyar század egén is , amelyen a századvég amúgy is kioltott minden illúziót és csillagot, s így tulajdonképpen nem sok akadályra találtak. Mindenhol egyforma munkát végeztek, felgöngyölgették és kikapcsolták a kereszténység világát a magyar intelligencia életéből.

    Ilyen volt a század eleje az egész országban, tehát abban a finom, halk, dunántúli városban is, ahová 1906 tavaszán megérkezett Prohászka Ottokár. Mint kisdiák reszkető izgalommal húzódtam meg az „indóház” kijáró kapujánál. Nevét már régóta szerettem, lelkét egy egészen meg nem értett, de csodálatosan kápráztató, elbűvölő könyvéből: A diadalmas világnézetből szívtam magamba. Milyen lehet az az ember, akinek írása „mint a lélek lehelete reszketett át” a blazírttá vénült magyar tájakon!? Még most is fölremeg a lelkem attól a boldog izgalomtól, amikor egyszerre magam előtt láttam. (…) Talán inkább az ösztönös rajongás érzéseivel, mint tudatosan sejtettem, hogy vele egy új világ érkezett meg abba a városba, s ugyanakkor az egész országba. Ahogyan annak a városnak az intelligenciája elindult a székesegyházba, az már az ő egyéniségének, az ő életstílusának bevonulása volt a magyar közszellembe. Később ugyancsak e drága városban a szabadtanítás kongresszusán csapott össze Pikler Gyulával. Akik csak intellektuális szemlélői voltak e mérkőzésnek, azok is csodálattal írták: „Ragyogó védelme, hallatlan dialektikája a messzi középkorból Duns Sotust, a doctor subtilis-t idézték emlékezetbe.” Akik azonban két világot láttak e közdelemben, azok hittek benne, s követték őt. Így láttam, a 20. század lelki fordulata nagy felavatásának liturgiájában először Prohászka Ottokárt, a vallásos élet új géniuszát, stílus-teremtőjét.

    Második felejthetetlen emlék-élményem róla 1911. december 31. E napon temették Kass Ivort. Koporsója mellett három beszéd hangzott el. Négyesy Lászlóé, Rákosi Jenőé és az övé. Négyesy László búcsúztatója remek irodalmi ötvösmunka volt. (…) Rákosi Jenő szavaiban csupa magyar íz és velős világosság duzzadt. (…) Mind a két szónok alapjában a klasszikus retorika tanítványa volt. Még bánatuk kifejezésén is érzett a forma tiszteletadása és fegyelme. És akkor a koporsó mellől egy különös csengésű hangon szokatlan, merész metafora világított fel: „Mikor szemfödő borul a holttestre, akkor lepel hull le a lélekről, s ha az a lélek nagy hit vonásait hordozta magán, akkor a temetés ünnep, hisz voltaképp lélek-leleplezés!” s ami ezután következett, az mind lázas szaggatottság s mégis valami újszerű egység és stílus-reveláció volt. Mintha nem is szónoklás, hanem látomás ragyogott volna előttünk. A fekete színek élni kezdtek körülöttünk, mindenre rácsillant ennek az égő, imádkozó retorikának égi bűbája, aszketikus melege, a halált is átvilágító hite, s a teremből eltűnt a ravatal enyészet-illata. Soha-soha nem lehet ezt a szónoki versenyt, ezt az „adaratió”-ba boruló „oratió”-t elfelejteni. Ekkor láttam meg Prohászka Ottokárban a princepes verbit.

    Harmadik felejthetetlen emléket akkor kaptam tőle, amikor egy nagybeteghez hívtam, akinek a hozzátartozói nem merték tudtára adni, hogy már az örökkévalóság küszöbén áll. Vakmerő bizalommal az utcán merészkedtem hozzá, s ott könyörögtem, hogy jöjjön. És jött. Csak az Isten tudja, mi történt abban a betegszobában. És másnap a még élni úgy szertő beteg mosolyogva hajolt rá fiatal éveinek elborult alkonyára. Ekkor láttam meg Ottokár püspök lelkének legszebb remeklését: az evangéliumi embert.

    Akárhányszor ránézett az ember, mindig újszerűen volt nagy. De azért mégis volt benne valami felfoghatatlan, láthatatlan idegen. Minden nagy ember idegen titkok a világon – szólta le egyszer magát. Nagysága éppen azért vonzó, mert ha idegen titkoknak érezte is magát e világon, nem lett belőle zord hegy, sem félelmetes tenger-zivatar, hanem harangzúgás, amely sugárzott, énekelt és felfelé vitt.

    Alakja odavaló az egyház 19. századának három legnagyobb fia: XIII. Leó, Rampolla és Mercier mellé.

     

    /A szerző irodalomtörténész, ciszterci szerzetes, tanár, az MTA tagja, az irodalomtudományok doktora. Élt 1890–1969/  

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf