Rozman József: Pázmány köszönti híveit
Szent ügy katonái, keresztes vitézek,
Rátok hálás szívvel, bizakodva nézek;
Jártatom szememet a küzdő, hű népen, –
Megnövelé az Úr számotokat szépen!
A nagy harcot egykor szinte magam vívtam;
Egy segedelmem volt: az Úristent hívtam;
Többen vagytok most, kik álljátok a harcot; –
Az ellenség láthat sok szép bátor arcot!
Van kivel tusázni: – tart a régi átok:
Temérdek ellenség dühösen jő rátok;
Van dolga a tollnak – szellemi pallosnak –,
Van kelete hősnek, keménynek, okosnak!
Hullattok ti közben hej, nem egyszer vért is;
Keresztes kardotok suhogjon azértis!
Hősi vér, ha csordul, fog összecsikordul,
A győzelem kemény férfi felé fordul.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Vitéz harcost közben áldomás derítsen,
A régi serlegből új erőt merítsen.
A zászlót… a zászlót soha en hagyjátok!
…Az örök Istentől áldást kérek rátok!...
A kat. írók és hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete 1931. jan. 15-én tartott választmányi ülésén szerzőt egyhangúlag az egyesület tagjává választotta.
Fenti költemény ugyanakkor a Pázmány-lakomára készült, melyen az ünnepi beszédet a Pázmány-serleggel szokták mondani.