Rozman József: A szent
Járt itt a földön, osztogatva bőven
Kegyes lelkének drága kincseit;
Testvérét látta minden szenvedőben
S egy vágya volt: hogy mindenkin segít.
Ha volt mit adni: adta nyájas-szépen,
Ha nem volt: néki fájt legjobban az;
Sírt a sírókkal, ám nem volt szívében
Istent megbántó, lázadó panasz.
Viszonzást nem kért és nem várt soha;
Csupán szívének halk szavát figyelte
És Istenét, kiben nyugalmát lelte.
Az élet hozzá rossz volt, mostoha;
S midőn a lelke itt tovább nem bírta:
Felszállt az égbe, mint dalos pacsirta.