Nagy Méda: A reggeli ködben

A reggeli ködben kicsi útszéli erdő,
milyen messzi és mély vagy!
Kopasz, suta, apró ágaidra
aranykarikát dobál a téli nap
és hamvas lilára ölel téged
s a benned nyugvó szürke levegőt,
szorító karja a csupa fény.
Mennyi szín alszik most szíveden, erdő,
mennyi fény száll most a homlokodra, fa,
mennyi titok bújik meg karjaid közt, ág…
Miért hal meg a szín, fény és titok,
ha fölszakad a köd?

1933