Semjén Gyula: A tél szerelme
Fák húsából a fagy kiált
Ma éjjel s fázva visszaretten
Talán az élet benned is,
Akit szeretni elszerettem.
Forró bőröd most zúzmarás,
Ajkad közt jégvirágra leltem,
A ködös vágy fon így körül,
Mert én, a tél, reád leheltem.
Fehér halálként száll a hold
S a holt havat szikrázva járja.
Fönn a hegyek közt vetve vár
Árván maradt menyasszony-ágya.
És ölbe kaplak, mint a szél
Ha csókra szökteti a holdat,
S a testem, izzó hópehely,
Mezítlen tagjaidra olvad.
1934