Dr. Kiss Ibolya, aki kiállt a magyar deportált családokért…

Lackóné Kiss Ibolya orvos volt és író. Erdélyben, a Bihar megyei Érbogyoszlón született, Szlovákiába, Liptószentmiklósra ment férjhez, és Magyarországon, Budapesten halt meg 86 éves korában, 1980. június 18-án. Éppen negyedszázada már.
Születésének, ami még a régi Magyarország idejére esik, ugyancsak az idén volt kerek – a száztizedik – évfordulója. Ez azért is külön fontos tény, mert a lexikonokban, irodalomtörténetekben vele kapcsolatosan téves születési évszámok szerepelnek (1894, 1898, 1904). L. Kiss Ibolya születésének valódi dátuma: 1895. január 23., amit két hiteles irat is tanúsít: bátyjának egy kézírásos, 1978. aug. 1-jén kelt levele és a budapesti János Kórház 1980. június 20-i keltezésű, 1040/1980 folyószámú halotti anyakönyvi kivonatának fénymásolata. Mindkettő a néhai Petrásné Kováts Gizella, az írónő munkásságát 1934-től, liptószentmiklósi ismeretségük idejétől figyelemmel kísérő, az utolsó éveinek ügyeiben segítőkészen eljáró, majd emlékét ápoló barátnő rám bízott hagyatékában őrződött meg. (Petrásné 1995-ben a Hétben, Kiss Ibolyáról szóló megemlékezésében maga is közzétette az írónő helyes születési évszámát, de ez nem került be az irodalmi köztudatba; az azóta megjelent A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona továbbra is az egyik régi téves évszámot közli.)
Családi hivatás
L. Kiss Ibolyát az orvosi hivatás – amely családjában elterjedt volt – gyermekkorától fogva vonzotta. Elvégezvén középiskolai tanulmányait a nagyváradi premontrei gimnáziumban (Juhász Gyula is tanította), egyenesen a budapesti orvosi egyetemre iratkozott be (Eötvös Lóránd előtt is vizsgázott). Az egyetem befejeztével Budapesten kezdte meg pályáját. Ott, a Rókus Kórház bőrgyógyászati osztályán mint pácienssel ismerkedett meg későbbi férjével, a szlovák Miloš Lacko liptószentmiklósi bőrgyárossal.
ĺrói munkássága már Szlovákiában, Liptószentmiklóson bontakozott ki, ahol gyakorló orvosként is működött. 72 éves, amikor nyugdíjazzák. Nem sokkal később hirtelen meghal a férje, s ez a váratlanul bekövetkezett veszteség megbontja lelki egyensúlyát. Nem találva többé a helyét, 1971 márciusában átköltözik fivéréhez Budapestre, ahol haláláig kórházi ellátásra szorul.
Erzsi tekintetes asszony
A szlovákiai magyar könyvkiadás és irodalom adósa L. Kiss Ibolyának. Főművét, az 1942-ben Budapesten megjelent (s ottani sikerei alapján megfilmesítésre kiszemelt) Erzsi tekintetes asszony című regényét Szlovákiában – ahol szlovákiai magyar íróként, akárcsak többi művét is, írta – könyv alakban magyarul máig nem adták ki. (Csak szlovák fordításban jelent meg 1948-ban.)
Pedig milyen jó regény az Erzsi tekintetes asszony! Újra föllapozva az ember elcsodálkozik: hatvan év múltán nem veszített sem lélektani erejéből és hiteléből, sem nyelvi és irodalmi értékeiből. A mű, amelynek létrehozásában a Kiss Ibolyában lakozó ideggyógyász-orvos és író egyaránt kivette részét, Madách Imre házasságának s felesége, Fráter Erzsi kiegyensúlyozatlan kedélyvilágának, különös életútjának ma is hiteles ábrázolása, mély lelki beleérzéssel és tiszta, jellegzetes nyelven való megjelenítése.
Már-már talányosnak
tűnik fel, miért is nem adták hát ki idehaza még akkor sem, amikor 1964-ben, Madách halálának századik évfordulója alkalmából a Hét folytatásos közlése nyomán a regény országszerte akkora visszhangot keltett, hogy az olvasók levelekben kérték könyvi megjelentetését. „....értesüléseink szerint – számolt be erről annak idején a Hét szerkesztősége – a »tekintetes asszony« házról házra járt, ... Olvasták a folytatásokat azok is, akik nem fizetik elő a Hétet... 29 ezer példányszámban jelenünk meg, s ha ezt a számot beszorozzuk a családtagok, a szomszédok, a barátok stb. számával, akkor... megállapíthatjuk, hogy a centenárium évében több mint százezren ismerkedtek meg... Madách Imre... életével. Szinte hihetetlen, hogy az ország minden részéből reagáltak a regényre, a prágai, a děčíni, a mosti olvasóink éppen úgy, mint a királyhelmeciek, kassaiak, rozsnyóiak, rimaszombatiak, lévaiak stb. ... És kérték a szerkesztőséget, járjon el a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségénél, jelentessék meg könyv alakban is az Erzsi tekintetes asszonyt.” (Petrásné hagyatékában nyoma van annak, hogy 1978-ban szóba került a regény kiadása a Madách Kiadóban. Valóság azonban ebből sem lett.)
Túl a folyón
Hadd emlékeztessünk legalább röviden Túl a folyón című, 1957-ben a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent önéletrajzi regényére is. A hazai magyar irodalomban feltehetően ez rögzítette elsőként az 1945 utáni jogfosztottság és a deportálások valóságait s azok megélését. A regény női főalakja, lelkiismerete parancsát követve, a Csehországba erőszakkal elhurcolt magyar családok védelmében levélben szót emel a vöröskereszt országos vezetőjénél. Szomorú tény, hogy a történtek megírásáért a mű megjelenését követően L. Kiss Ibolyát a hazai magyar sajtó egy része megtámadta. 1958-ban a regényt kivonták a forgalomból, s terjesztését néhány évig tilalmazták.
Lackóné Kiss Ibolya annak idején valóban kiállt a deportált családok mellett: a Csehszlovák Vöröskereszt elnökének, dr. Alica Masarykovának 1947. január 21-én ez ügyben írt levelét Vadkerty Katalin hozta Szalatnai Rezső levéltári hagyatékából napvilágra A deportálásokról című, 1996-ban kiadott történeti munkájában.