Sárosi Gyula: Tavaszvágy

Ő az én szerelmem mostan is.
Szeretem őt még a sírban is;
A temető mindent eltemet,
Csak nem az én boldog sebemet.

Alszik ő a földben csendesen,
Nem lehet felőle tudni sem.
Oh, miért nincs a sírnak szája,
Betemette a nép kapája.

Sohse vártam még így a tavaszt,
Ha tudnátok, így mért várom azt,
Tán a virág sírján ha kikél,
Álmairól mindent elbeszél.