Kiss Menyhért: A harang

Be messze estem kis falumtól
Édes anyám, a rácsos kapunk, be messze,
Ami szép volt, könnyes borútól,
Bútól borított, ködös távolba veszve.
A homályból egy-egy sugár, ha csillan,
S egy-egy hang, múltak szellőjébe kapva:
Bimbam, bimbam
A mikházi klastrom harangja.

… És holdsugáros, titkos éjszakákon
Jön légi úton a templom, a klastrom,
Sok-sok szerzetes mélahalaványon,
Sok kis fiú cinteremi haraszton.
Szűz Mária oltárán mennyi szín van,
Búcsúsok jönnek daloló csapatba –
Köszönti őket: bimbam,
A mikházi klastrom harangja.

Jönnek ünneplőn, szent, gyermeki hittel,
Tavaszi nap pompázó sugarába:
Pereg a dob, ezüst csengő csilingel,
Szélben repes a zászlók pántlikája.
S ő, aki oly sok század óta itt van,
S hívott fegyverbe, véres zivatarba:
Szelíden búgja: bimbam,
A mikházi klastrom harangja.

Lelkem ragyogó szövetébe
Szent álmokat szőttek angyalkezek,
És leborulva Assziszi elébe,
Súgtam: „Óh, nagy szent, a fiad leszek!”
És biztatott és hívott álmaimban
Hűs szellő karján ringatva, suhanva,
Bimbam, bimbam,
A mikházi klastrom harangja…

S azóta jön, jön, hajnali időkbe,
Csöndes estenden hallom, hallom, egyre,
Ablakomon csodásan átömölve
Rá hull gyászosan szomorú szívemre –
Jön, mindig jön, kísértőn, holtomiglan,
Sebzett szívem a halálba ringatva:
Bimbam, bimbam,
A mikházi klastrom harangja…

1911