Tompa László: Ilona tavaszi tánca

Az egész éjjel ma csupa-egy tavaszszag!
Hullámai az erdőszél felől
Át-áthömpölyögnek a tisztás fölött is,
Melynek szögében a borvízkút bugyog.
A vízről könnyű gőz lebeg titokzatosan
A hold felé, mely puffatag arccal áll – –
A forrás fejénél, nyirkos, fekete kövön,
Valaki ül, hajlottan, háttal a holdnak –
Tenyerébe rejtett arca láthatatlan –
De azért mi tudjuk:
Ő a bujdosásban levő fekete királyfi –
Siratja eddigi tavasztalan életét,
S az élő vízzel könnyei egybefolynak.

De most egyszerre: ő is fülelni kezd:
A sűrűségben halk zenepengés –
Mint közelgő szava pengő citerának –
S a tisztásra – mint áprilisi kis szél –
Kipenderül – elegyes népsége élén –
Egy világszép nő – tündér sem lehet szebb!
De az is ő – maga: Ilona ő, aki most ím
Itt megjelent – eljárni tavaszi táncát.
És járja is, ugyan csodaszépen, igézetesen –
Egy tündérálom: ő maga, hajladozása,
Míg szép bubi-fürtei szállnak a szélben…

A bús bujdosó feje fölemelkedik –
Egy jávorfácskából való furulyácskát
Hall messzebbről, s bizalmasan ismer azokra,
Kik kereken a tánc köré telepedtek.
Ott: Erős János egy fatövön; tarisznyája
A hamuba sült pogácsákkal előtte –
Vállán Hüvelyk Matyi, – nincs egy percnyi nyugalma!
Errébb: Mihók s a többi… egész meseország!
Mind nézik a ráncot és lelkük repes,
Amíg egy új jövevény meg nem zavarja őket.
Mert most a sűrűségből nehézkes csörtetéssel,
Mord brummogással medve koma cammog elő –
Az egész telet alvással tétlenkedte át,
Legfennebb ha néha megnyalogatta a talpát,
Mellyel korábban párszor tövisbe lépett.

De most a heje-huja őt is idecsalta –
A körön kívül megáll, nézelődik –
Eszébe ötlik egykori tánctudománya,
S egyszerre – lopvást a tündérre figyelve –
Utánzó mozdulatokkal himbálózni kezd.
No de kelt is a furcsa tánca feltűnést!
Körül mindenki a mást bökdösve mulatozik.
Mihók rossz süvegét hahotázva hajigálja fel,
S a vígság zajlik s terjed, amerre látsz – –
…A tündértáncból így lesz medvetánc.