Lampérth Géza: Pünkösdkor

Mikor is lehetne? – nem is lehet máskor:
Tavaszi derűben, virágfakadáskor
Piros pünkösd napja –
Mikor illat, dal száll enyhe szellő szárnyán,
Mikor a csalogány rejtett csalit árnyán
Fészkét rakosgatja…

Édes emlékezet jöjj, regéld el nékem:
Hogyan ünnepeltem valamikor régen,
Ez ünnepet én meg?
- Igen, úgy van, úgy van…: mélázó kis gyermek
Kicsiny templomunkban… szeme könnyel tel’ meg,
Ahogy zeng az ének.

Nem mondja még velük, csak úgy hallgat rája,
És a buzgó hívek zengő zsolozsmája
Áhítatba ejti…
S hogy hangzik az Ige, kenetesen, hévvel:
Bárhogy akarja is, nem érti meg ésszel,
Csak érzi, sejti.

…Oh! azok az édes, áhítatos órák:
Szívemre a hitnek fényes fátylát vonták!
Most is ott van rajta,
Most is csak úgy sejtem csudás jelenésed,
S hívő gyermekszívvel ünnepellek téged:
Piros pünkösd napja!

1897