Jókai Mór: Magyar korcsmárosok

   Az örmény korcsmáros

Kettővel találkoztam ilyennel, az egyik jó, szelíd ember; útitársaim, akik már ismerték, sokat kötekedtek vele, az egyik, minthogy az örmény arca keletiesen barna színű: „domine cigány”-nak címezé, mire az örmény mindannyiszor nyugodt, flegmatikus hangon viszonzá: – Cigány az apád. Másik pedig azt a tréfát tette vele, hogy szép fiatal felesége lévén az örménynek, azt mindig leányának címezte. Ez már nehezebben esett neki, de azért mégsem szólt érte, hanem a menyecske figyelmezteté az évődőt, hogy ő nem leánya, hanem felesége a jó embernek.

   Másik örményhez a Székelyföldön szállottunk be, ki ott régóta vendéglős volt egy faluban; háza erkélye tele volt virággal, szobái tele képekkel, köztük a nemesi címer. Mindent előhordott számunkra, amit kívántunk, még a velünk utazott delnő számára virágcserepeiről bokrétát is szedett. Mikor aztán fizetni akartunk, akkor azt mondta, hogy ő nem vesz el pénzt, mert ő már nem vendégfogadós, még tavaly lemondott róla. Igen, de mi azt hittük, hogy fogadóba jövünk, s aszerint parancsolgattunk.

   - Hát majd ha én arra járok, ahol az urak laknak – vigasztalt.