Sík Sándor: Fonnyadó búzavirág

Fürjes, pipacsos dűlőn járok.
Kereszt tövében búzavirágok,
Búzavirágok fáradt, fonnyadt
Levelei szomorúan haldokolnak.

Ki lehet a jámbor, aki odatűzte?
Áhítatának piros-e még üszke?
Vagy olyan halódó kéken világol,
Mint e szegény kis búzavirágok?

Szívtelenül tán elhagyta szegénykét
Bíbor öröm és rózsa reménység.
Vigaszul, világul nem maradt mása:
A mécses imádság kék lobogása?

Jézus, ki hordtad hóhér kereszted,
S hozzánkig húzott hármas elested,
Úgy-e, te érted, hogy a szíve tiszta,
Bár olaja gyér és kanóca pisla.

Úgy-e, te értesz, hallasz a fáról,
Magadénak ismersz szívünk szaváról,
És aki halódik tövében fádnak,
Befogod szemét a búzavirágnak.