Dukai Takács Judit: Megkondultak…

Megkondultak a harangok… gyász fedél,
Engedd látnom, a mit tőlem elfedél.
Hideg testét gyász rózsákkal fedem be,
Hadd nyugodjék úgy, mint hajdan ölembe.

Karjaimat feléje kiterjesztem,
Deli testét könnyeimmel feresztem;
Átkarolnám, átölelném, de nincsen
Az a lélek, a ki reám tekintsen…

Fagyos a szád, oh elvesztett angyalom!
Csókjaimért nincs már többé jutalom.
De fel fog még derülni mifelettünk
Egy áldott nap, mert igazán szerettünk.

Akkor ismét egyesülni fogsz velem,
Oh, örökké imádandó szerelem!
Túl a síron, a síron túl meglátlak…
Isten hozzád, már sírodba bocsátlak