Nagy László: Farsangi ének
Italom a tiszta ég, erősít
jobban, mint az alkohol.
Jég hasad már és csatorna retten,
benne kormos víz dobol.
Dolgos kéz az ablakot mossa
s törli gyorsan, micsoda
zene, mintha durcáskodna bőgő
és riogna oboa!
Verőfényes tócsák tükre szélén
táncba kezd a diáklány,
fias anyák sugárban és sárban
járnak, szájuk halovány.
Felettük a nappali hold úszik,
fánktészta az, nyersfehér.
Sistergő ég süsse bár pirosra,
ember abból sose kér.
Táncol a fény, néha eltűnődik
kátránytetőn, hó levén,
azúr-ezüst autóbuszok hátán,
lómészárszék üvegén.
Nincs itt álarc, nem tűri az élet.
- tűnődöm és ballagok -
Azt csak a víg őrültek s hazúgok
hordják, ők a maszkosok.
Hiába a mosoly, varázsillat,
én a büdös szívüket
megérzem és hamis igéjükre
az én fülem csak süket.
Ebben a nagy zenebonás fényben
vas-reménybe öltözöm,
kísértések ellen a hatalmas
naphoz szívemet kötöm.