Nagy László: Farsangi ének

Italom a tiszta ég, erősít
      jobban, mint az alkohol.
Jég hasad már és csatorna retten,
      benne kormos víz dobol.

Dolgos kéz az ablakot mossa
      s törli gyorsan, micsoda
zene, mintha durcáskodna bőgő
      és riogna oboa!

Verőfényes tócsák tükre szélén
      táncba kezd a diáklány,
fias anyák sugárban és sárban
      járnak, szájuk halovány.

Felettük a nappali hold úszik,
      fánktészta az, nyersfehér.
Sistergő ég süsse bár pirosra,
      ember abból sose kér.

Táncol a fény, néha eltűnődik
kátránytetőn, hó levén,
azúr-ezüst autóbuszok hátán,
lómészárszék üvegén.

Nincs itt álarc, nem tűri az élet.
- tűnődöm és ballagok -
Azt csak a víg őrültek s hazúgok
hordják, ők a maszkosok.

Hiába a mosoly, varázsillat,
      én a büdös szívüket
megérzem és hamis igéjükre
      az én fülem csak süket.

Ebben a nagy zenebonás fényben
      vas-reménybe öltözöm,
kísértések ellen a hatalmas
      naphoz szívemet kötöm.