Rakovszky József: Téli siratás

Mikor a hó mindent belep
és nincs kedvünk a kacagásra,
oly jól esik a táj felett
veszendő magunk siratása.

Mikor a felhők álmai
fagyos könnyét ejtik a télnek,
a május holt lovagjai
bús éjeken utakra kélnek.

Álmodni szép, álmodni jó,
úgy tűnni el a könnyű hóban.
– Hej ifjúság, te szent csaló,
rólad annyit mért is daloltam!

– Ó, görnyedt hátak, tört szívek,
ezüst hajak, ti drága fürtök,
a tél fagyát hogy tűritek!
Csókjától nem is menekültök!

S ahol már minden megfagyott
felsír a nő, felsír a férfi.
– Virágos, régi szép napok,
miért is kell a sírba térni?

Pilis, 1953. V. 3.