Mese arról a bizonyos víg tücsökről

     Odakünn esett az eső, a szobában búsultak a gyerekek. Bezzeg amint hozzájuk betoppantam, lett egyszerre nagy lelkesedés!
        - Na, fiú! – kiálték, – mesét hoztam!
        - Éljen Feri bácsi! Éljen a mese! – kiabálták a lelkes öcsikék.
        - No, azt szeretem, hogy még kedvelitek a mesét hallgatni, minthogy már nagyobbacskák volnátok!
        - Meséje válogatja, – magyarázta az egyik öcs. – Tetszik tudni, holmi gyerekes mesécskék bizony nem kellenek, hanem ha valami érdekesebbet kapunk, szívesen fogadjuk.
        - Különben ha már mese lesz, hát reméljük, megint sorra jön egy csomó történet, mint a múltkor – tette hozzá az egyik gyerek.
        - Most csak egy mesével fogok szolgálni, de az, azt hiszem tetszeni fog.
        - Jól van, halljuk, halljuk!
     Nagy figyelemmel felém fordult minden arc, lesték-várták az elbeszélést. De e helyett előbb még egy kis lecke következett.
        - Hohó, fiúk, ti úgy látszik türelmetlenek vagytok, a türelmetlenség csúnya hiba s megérdemelnétek, hogy százszor leírjátok ezt a közmondást – Türelem rózsát terem.
     A gyerekek egyszerre savanyú képet vágtak. Azt hitték, hogy csak bosszantom őket, s eszem ágában sincs mesét mondani. Nem akartam már őket kétségbe ejteni, belefogtam hát:
        - Na ide körém, kezdődik a mese! Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis mezei tücsök. Roppant jókedvű, vidám kis tücsök volt ő kelme, ugrándozott és vígabbnál vígabb nótákat cirpelt. Egész nap sütkérezett a nyári verőfény melegében, himbálta magát a mezei virágokon, s nem törődött a holnappal. Az öreg tücskök pedig váltig mondogatták neki:
        - Hej öcsém! tettél-e már félre eleséget télre?
     A vidám tücsök nótával felelt nekik:
        - Hosszú a nyár, terített asztalra akadok mindenütt, még ráérek a télre gondolni…
     Az öreg tücskök csóválták a fejüket, kedvetlenül hagyták ott a víg cimborát s dolgaik után láttak.
     A gyerekek közt ekkor mozgás támadt. A legnagyobbik meg is szólalt:
        - Jaj Feri bácsi, miféle ócskaság ez, hiszen ezt a mesét mi már régen tudjuk! Olvastuk is, hallottuk is, ha akarja el is mondom a végit:
        - A kis tücsök nem hallgatott az öregekre, nem volt takarékos, nem gyűjtött, s télen felkopott az álla. Bizony nem dalolt már, hanem koldulva járt a társaihoz – úgy-e így van?
        - Ojjé! –bölcselkedett a legkisebb is, – ezt én is tudom! A mókusról is van egy ilyen mese. Az is egész nyáron ugrált egyik fáról a másikra, anélkül, hogy gondoskodott volna a téli eleségről, s az is úgy megjárta, mint a víg tücsök.
        - Ejnye, Feri bácsi! – szólalt meg a harmadik is, – hát csak ilyen mesét tud nekünk mondani? Valami újat kérünk!
     Elnevettem magamat.
        - Ejnye! adta gyerekek, hát ti már mindent tudok? Nézze meg az ember, még kinevetnek a mesémmel. Hát meséljetek ti, ha szebbet tudtok.
        - Csak nem haragszik azért, Feri bácsi?
     Eszem ágában se volt haragudnom, hanem azért mégis komolyra fordítottam a dolgot.
        - Jól van no! nem haragszom! Hanem lássátok, nagy baj van! Ezzel a ti szörnyű tudásotokkal zavarba hoztatok engemet! Mert én tulajdonképpen ezt a tücsök-históriát is komoly szándékból akartam elmondani, de hát ti megakadályoztatok benne. Az a mese pedig figyelmeztetés akart lenni!
        - Mire?
        - Arra, barátocskáim, hogy maholnap itt lesznek a vizsgák; a húsvéti vakációnak is vége, erősen kell hát tanulnotok…
        - Jaj! Feri bácsi, de komoly lett egyszerre!
        - Mihelyt a tanulásról van szó, mindjárt sok a komolyságból, úgy-e? De nem addig van a! A komoly kötelességekről komolyan kell beszélni is, gondolkozni is! Nem sokára vége lesz a tanévnek, s ha össze nem szeditek magatokat, hát úgy jártok, mint az a bizonyos mesebeli víg tücsök. Ti se sokat ugráljatok hát a napon, hanem gyűjtsetek üres fejecskétekbe minél több tudományt, hogy a jövő esztendőre éhen ne maradjatok. Ez a munka ideje: a nagy vakációban aztán eleget pihenhettek, hancúrozhattok és játszhattok.
     A gyerekek csak maguk elé bámultak. Úgy látszik, elevenére tapintottam az én kis tücskéimnek.
     Végre is a legkisebbik szólalt meg:
        - Feri bácsi! Ha jó bizonyítványunk lesz, elvisz a nyáron kirándulásra?
        - Le, fiam! De aki csak azért tanul, hogy valami jutalmat kapjon, az nem igazi tanuló! Azért kell tanulni, mert a kötelesség, az egyetlen gond, amivel a ti gyönge vállaitok meg van terhelve. A gyermek és ifjúkor verőfényes napjaiban kell összegyűjteni a tudás kincseit, hgoy aztán az élet őszén lehessen mit elkölteni. Erre tanít benneteket a víg tücsök históriája! Ezt akartam én abból a régi meséből kihozni. De hogyha mese nélkül is elfogadjátok a tanítást, annál jobb. Különben megálljatok csak! Azt nem is mondtátok, hogy a mese tanulságát is egészen ismeritek. Csak úgy a nagyjából kapkodtátok ki, hogy miért is gondolta a meseíró az egészet? No hát erről még mindig beszélhetünk – ha tetszik.
        - Kérjük, Feri bácsi, kérjük!
        - Az a vígan dalolgató kis tücsök az ifjút jelképezi. Azt az ifjút aki mindig csak örül, gondtalanul éli világát, nem kell neki se bölcsesség, se tudomány, csak öröm, csak vigasság és dal! A tél emlegetése pedig azt akarja mondani, hogy a férfikorban be jó volna elővenni a tudományt és az ismereteket. De akinél ez nem találtatik, ott bekövetkezik a szomorúság, a szerencsétlenség és boldogtalan lesz az egykor olyan víg. olyan dalos kis tücsök. Azért tehát bölcs mérsékléssel válasszátok a középutat. Örülni, vigadni szabad éltetek tavaszán: de amellett mindig végezzétek el a feladatot, tanuljátok meg a leckét, gyarapítsátok tudásotokat! Ez a kötelességetek!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf