Kisjókai Erzsébet: Csurranó méz

Borostyánkőnél szebben csillanóan
– a nap színe még mindig benne van –
üvegtálkába rejtett tiszta tó van,
kincset kínáló, édes messzeség.

És mennyi nedv szökött az ébredt ágba,
hány szűzi bimbó lett virágcsoda,
mi kelyhét hogyha nap felé kitárta,
hány zümmögő méh lopni járt oda,

és mennyi apró szárnynak lebbenése,
az enyhe május mennyi víg szele
lett színarannyá, asztalomnak méze,
hogy meríthessek kanalat bele!

Ó, bár a lecke így oktatna minket,
a sok kapott jó hogyha összefolyt,
a nincstelennek adjuk kincseinket,
s aki nem hisz, annak biztatást, mosolyt.