Fábián Gyula: A kis Hanka mackója

     Zólyom vármegyében, az apró faházas Gyetva faluban élt egy favágó a feleségével, Ilával. Volt egy pici, nem egészen négy esztendős, helyes leánykájuk. Hanka volt a neve. Piros arcú, szőke hajú, nevetős kékszemű apróság. Szemefénye a kis családnak. Kedvence az egész tót falunak.
     Hajnalban kelt a gazda. Megimádkozott, elfogyasztotta a nagy tál rántottlevest, melyet a felesége készített, kétfelé törülte a bajuszát, és így szólt:
     - Isten áldjon meg, feleség! Nekem a magas Polyána hegy oldalába kell máma mennem. Erdőt irtunk. Messze van az ide. Nemigen jöhetek haza ebédelni. Pedig jó lenne egy kis meleg ebéd. Nem tudnád kihozni az ebédet az erdőre, dusicska moja? (Lelkecském)
     - Szívesen édes uram. Még Hankát is felviszem magammal. Hátha piroslik a málna.
     - Bizony, piros és illatos. Édes, mint a méz.
     Megcsókolta a favágó a feleségét meg az alvó Hanka lenhaját és Isten nevében elment hazulról. Sietett a munkára.
     Ila asszony jó ebédet főzött, és beletette az ételt az ebédhordó bögrébe. Két bögrének volt egy füle. Ilyen edényeket készítettek a zólyomi gerencsérek. Az egyik bögrében volt a leves, a másikban a fölséges sztrapacska, a juhtúrós krumplis galuska. Még egy jókora lábost kötött asztalkendőbe. A lábosban a Hanka ebédje volt: finom tejbekása. Teteje alaposan meg volt hintve cukorral.
     Nagy átalvetőt kötött Ila asszony a vállán keresztül a derekára. Batyut formált belőle és a hátára ültette a kis Hankát. Úgy ült a kislány a piros szélű batyuban, mint verébfióka a fészekben. Vidáman tekintett ki a nagy szerű szálláshelyről. Tapsikolt kezecskéjével, amint végigmentek a falun. Megszólította a gádorokban ugráló kutyákat.        Miden kutyust ismert.
     Jó napot, Strázsa! Pá! Pá! Bakter! Megyek a Polyánára, málnát szedni! Kellene, ugye, málna, te csúnya, fekete Burkus? Légy való a kutyának, ha tudna fogni magának!
     Vígan vonultak át a falun. Mindenkinek volt egy jó szava hozzájuk, volt, aki megcsipkedte a Hanka piros orcáját. Elérték végre a hegyi ösvényt, és mire a nap a fejük fölött ragyogott, már fönt jártak a Polyána oldalában, a szép árnyas erdőben.
     A meredek sziklafal tövében málnabokrok zöldelltek. Ágain illatos gyümölcs piroslott. Ila asszony körülnézett a szép tisztáson. Tőle jobbra fejszecsapások hangzottak a közelből. Ila asszony kicsomagolta Hankát a batyuból, és egy terebélyes málnabokor aljában leterítette az átalvetőt. Ráültette a kis Hankát, ölébe tette a tejbekásás fazekat. Fakanalat adott akislány kezébe:
     - No, kislányom! Itt az ebéded. Üldögélj és eszegesd a kását, míg én elfutok apádhoz az ebédjével. El ne mozdulj innen! Ugye, szót fogadsz?
     - Szót fogadok. Ne félj, itt maradok.
     - Én mindjárt visszatérek, és akkor leszedjük a sok málnát.
     Ila asszony elsietett. Egykettőre megtalálta az urát. Ötödmagával döntötte a fákat. Az erdész is ott üldögélt egy kivágott fatörzsön. Kétcsövű puska feküdt a térdén.
     A favágó nagyon megörült a feleségének. Rögtön letette a fejszét. Az erdész is bíztatta, hogy ebédeljen meg. A favágó leült egy bokor aljába, és hozzáfogott az evéshez.
     - Hát a kis Hanka merre van? – kérdezte.
     - Leültettem a málnabokor aljába. Megyek is hozzá. Málnát szedünk. Te addig megebédelsz. Visszajövünk az edényért, mielőtt hazamennénk.
     Ila asszony a málnabokrok felé tartott. Már messziről hallotta a kislány édes kacagását. Nevetett, mint a gerlicemadár, de olyan hangosan, hogy édesanyja elmosolyodott:
     - De jó kedve van a lelkemnek! Vajon min mulat olyan jóízűen?
     Ila asszony óvatosan lépkedett. Gondolta, meglepi a kislányát. Majd kidugta a fejét a bokrok közül, hogy: „Kukucs! Itt a medve!” Lesz aztán még nagyobb kacagás!
     Az anya vigyázva bujkált a mogyoróbokrok között, és a Hanka közelébe érve széthúzta arca elől az ágakat. De amint meglátta, hogy a kicsi lánya mitől olyan jókedvű, borzalom szorította össze a torkát. megdermedt rémületében. Mozdulni se mert, nehogy életjelt adjon magáról. Tehetetlenül nézte a jelenete.
     Iszonyú nagy medve állt a kis Hanka mellett, és a tejbekásás fazekat nyeldosta. A kislány el-elkapta a medve orra elől a fazekat, és jókedvűen felkiáltott, ha látta, hogy a medve állkapcsa összecsattan.
     - Kása kellene neked? Te csúf borzas!
     Azzal a medve orrára koppintott a fakanállal. A hatalmas állat félrekapta a fejét, majd újból a fazekat szaglászta. Erre a kis Hanka fogta, és az egész fazekat a medve fejébe húzta. A fazék úgy ült a mackó fején, mint a báró úr kobakján a kürtőkalap. A tejbe kása csurogni kezdett a furcsa föveg alól a medve orcájára.
     Két lábra állt a brummogó, dühösen rázta a fejét, mancsával megragadta a fazekat, és fejéről leemelte, éppúgy, mint mikor a báró úr köszön a tekintetes asszonynak.
     - Jó napot kívánok! – kacagott Hanka.
     A medve mancsába fogta a fazekat, és fölhabzsolta az édes kását az utolsó cseppig. Azután ledobta a földre az edényt, és arcáról kezdte nyalogatni a tejbekását. Kész nevetség volt, amint nyelvét nyújtogatta, mancsával a fejét kaparta, és körme közül szedegette kis a kását.
     A kis Hanka a földön hempergett jókedvében. De megsajnálta a mackót:
     - No, gyere ide, te fekete ördög-bördög!
     Megragadta a medve nyakát, és ölébe vette a bozontos fejet, hogy kis kövér ujjacskáival lekaparja a kását a mackó fejéről, majd odanyújtsa, hadd nyalja le a kezéről.
     Édesanyja megkövülten állt. Attól félt, ha megzavarja a medvét, a hatalmas állat menten széttépi a kislányát.          Dobogó szívére szorította a kezét és imádkozott.
     A mackó az egész kását megette. Közben a kis Hanka elálmosodott a déli hősében. Ráborult a medve bundájára, és a puha párnán elaludt. Ekkor édesanyja óvatosan visszahúzódott, lassan lépegetve, majd, kellő távolságban a medvétől, rohanni kezdett. Sírva, jajgatva újságolta el urának a szörnyű veszedelmet, amelyben a kis Hanka élete forog.
     A favágó kapta a fejszéjét, hogy rátámadjon a medvére. Ám az erdész elkapta a karját:
     - Hová rohansz esztelen? Széttépi a medve a lányodat, ha meghallja, hogy feléje csörtetsz! Mire való a puska? Lelövöm én. Vezess hát, jó asszony oda, ahonnan meglested a medvét.
     Csendesen odalopakodtak mind a hárman. Az erdész fölemelte a puskáját és célba vette a medvét. Kis idő múltán leeresztette fegyverét. Megrázta a fejét. Nem merte elsütni a flintát. Mi lesz, ha a kislányt találja el?
     Az apa gondolt egyet, és elsompolygott. Fölkapaszkodott a sziklafal tetejére. Ott egy odvas fában vadméhekre lelt. Pipára gyújtott, befüstölte a méheket, majd benyúlt a kiürült odúba, és kitört néhány lépet. Csípték ugyan a méhek, de föl se vette. Hason csúszva a sziklapárkányon a medve fölé mászott, és orra elé ejtett egy tenyérnyi lépet.
     A mackó fölneszelt, amint megérezte a méz illatát. Feltápászkodott, és megrázta bundáját. A léphez cammogott és fölfalta. Jókedvében brummogott.
     A favágó újabb mézeslépet dobott a medvének. A mackó ment a csemege után, s a mind messzebbre pottyantott lépdarabok eltávolították attól a helytől, ahol a kislány aludt. Ekkor az erdész fölemelte a puskát, és célba vette a medvét. Mielőtt elsütötte volna fegyverét, Ila asszony felütötte a puska csövét, úgyhogy a lövés eldurrrant ugyan, de a golyó a mackó feje fölött süvített el.
     A medve a nagy pukkanástól úgy megijedt, hogy nyomban elhordta az irháját, mintha kengyelfutó lett volna.
     - Miért ütötted félre a puskámat? – korholta Ila asszonyt az erdész. – Biztosan eltaláltam volna!
     - Magam se tudom. Ha látta volna, milyen boldogan kacagott Hanka, talán megértené… Higgye el, erdész úr, szíve van annak a mackónak. És hátha neki is van bocsinkája, s az hazavárja!…
     A kis Hanka felébredt a nagy durranásra. Megtörölte nefelejcskék szemét, és boldogan röpült édesanyjához, aki örömében sírva ölelte magához veszedelmes pajtásától szabadult kislányát.
     Az erdész úr sokat cserkészett a medve után. De a mackó úgy elrejtőzött a hatalmas Polyána rengetegében, hogy sohasem talált rá. Még ma is szedegeti a málnát, ha meg nem halt. Ám azt kötve hiszem, hogy a derék mackót még egyszer megkínálta volna valaki tejbekásával és őgy jóllakatta volna, mint a nevető szemű kislány.

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf