Katus tava

Kristály Balázs gyűjtése

     Székelykeresztúron van egy tó. Régebben a mostani tó helyén egy házikó állott, amelyben egy szegény özvegyasszony éldegélt.
     Történt egyszer, hogy az asszony a szapulást valami ok miatt elhagyta nagypéntekre, pedig ezt a napot a Székelyföldön igen megszokták ünnepelni. A templomba menő emberek beszóltak Kati nénihez, hogy menjen velük templomba, de ő bizony azt mondta:
     - Dehogy megyek. Szorgalmasabb dolgom van nekem a templomnál. Szapulót raktam s még ki kell sújkolnom. Imádsággal nem sújkolódik ki a ruha.
     - Kati néni! Megveri magát az Isten, ha ilyen szent napon ilyesmit csinál!
     - Hát aztán? Nekem ezt ki kell mosnom, mert máskor nem érek rá. Holnap ismét lesz mit csinálnom.
     A jámbor emberek látva Kati néni megátalkodottságát, otthagyták s hívő lélekkel mentek a templomba.
     Mikor a templomból kijöttek s hazafelé igyekeztek, volt mit bámulniok. A faházikót sehol sem látták, de borzadva nézték, hogy annak helyén egy forrongó vizű tó van. Rémítő nagy üstnek képzelhetné ezt az ember, aminek a vizét folyton forralják, folyton forrong, bugyborékol.
     Azt beszéli a nép, hogyha valaki megáll a tó partján s azt mondja: „Buggy Kati néni, buggy… buggy!” a tó vize mintha dühösebben kezdene forrongani.