Bárd Oszkár: Ez zárt világ
Ezt a szerelmet hogy mesélhetném el,
ezt a szigorút, furcsát, szótalant,
melyből csak ráncolt homlok látszik itt fent,
bár ezeréves pokol forr alant?
Hogy mutassam, s magam is hogyan nézzem,
hisz tenyeremre nem tettem soha:
előlem is nehéz dobozba zártam,
látszólag födje pókháló s moha.
Elnézem, mások ajkáról be könnyen
repülnek jelzők, mohók, színesek,
míg én, akármily szürke vallomáskor
úgy érzem, tiltott gyökeret nyesek!
Nyugodj bele, én is belenyugodtam:
ez zárt világ marad, örök titok;
erre a lapra, mások hogyha látják,
– képtelenség! – rá sohasem nyitok.
Forrósodhat robbanásig a katlan,
s csengő tavasz hiába hiteget,
a poétából kint ezt láthatják csak:
a problémást, elvontat, hideget.