Zórád Eta: Nagyanyám

„Kicsi unokám!” Ez áll a lapon
S amint úgy lassan olvasom…
…Mikor jössz haza? … Úgy vártam ma rád! …
Könnyezve hívom drága nagyanyát.

Hogy dédelgetett, hogy mesélt nekem,
Míg ott ültem a drága térdeken,
S míg bóbiskoltam a mese alatt,
Simogatta borzas hajamat.

Görnyedő háttal varrt reám sokat.
Hogy ne irigyeljek másokat.
A legjobb falatját nekem adta,
Hogy szereti, azt eltagadta.

Az életét feláldozta értem,
Kincseit letette elébem,
Hogy higgyem, fenékig méz az élet,
S beteljesednek a remények.

Balgán hittem, örökké fog élni,
Sok szépet, csodásat mesélni.
S vesz még aranyhajú babát nekem,
S megvigasztal, hogyha könnyezem.

Most hull a könnyem, és nincsen babám,
S mégsem jön az éj jó nagyanyám!...
Baba, mese, minden ott maradt
Künn Rákoson, egy sírhant alatt.