Balázs Ferenc: Mese két testvérről, akik igen szerették egymást

     Borzos rakoncátlan fiú volt, de igen szerette kisleány testvérkéjét. Ez azt mutatta, hogy mégsem volt olyan rossz fiú.
     Egyszer lement az ebédlő szobába s széket húzott a szekrény mellé. Megmondjam-e hogy miért? Azért bizony, hogy ráálljon s megdézsmálja a befőtteket, amelyek a szekrény tetején álltak szép sorjában. Még édesanyuka állította volt oda, aki a sok barackot ősszel kegyetlenül megnyúzta, aztán kivette a szívüket, belehányta egy üstbe, amelyik alatt forró láng lobogott s veregette őket egy bottal az üst oldalához. Attól a barackok szépen megpuhultak s olyan édes szelídek lettek, mint egy hízelkedő cica. Bizony, Borzos azóta mindig azokra az üvegekre gondolt, amelyeket abból az üstből töltött meg anyuka s szépen fölrakott a szekrény tetejére.
     Hanem bizony pórul járt!
     Amikor kezébe fogta az egyik üveget, az nem szólt semmit, hanem azt gondolta:
     - Belőlem ugyan nem eszel!
     Úgy tett, mintha bántaná őt a dolog, de egyszerre csak hopp! Kisiklott a Borzos kezéből s leugrott a földre. Nem volt cica, nem esett a talpára, hát bizony darabokra tört.
     Jaj, megijedt erre Borzos. Maga sem vette észre, már szaladni kezdett. Ki szaladt az udvarra s elbújt a nagy hordó mögé.
     Abban a szempillantásban lépett be a szobába kis leánytestvérkéje. Ő meg nem tudta, kit sajnáljon, Borzost-e, akit most anyuka bizonyosan meg fog verni, vagy a szegény baracklekvárt, aki keservesen sírt a földön.
     Jobb lett volna, hogyha önmagát sajnálta volna!
     Még körül sem nézhetett jóformán, hát nyílik a másik ajtó s azon édesanyuka lépett be a porolóval. Édesanyukának jó füle volt s a kamrában is meghallotta az üvegcsörömpölést. S jaj, uramteremtőm, odaszaladt a kisleánykához s reákiáltott:
     - Mit csináltál itt, te kis haszontalan?! No, majd adok én neked!
     Jolánka nem szólt egy szót sem, nem is volt ideje hozzá. Inkább síni kezdett. Azt is csak azért, mert igen fájt a poroló. Hanem mikor Borzas meghallotta a hordó mögött a kis leánytestvérkéje sírását, bizony nem volt ott neki maradása. A hátához kapott, mintha ő érte volna a poroló. Jobban fájt a háta, mintha őt verték volna.
     Hát még a szíve!
     Úgy elszomorodott a kicsi szíve, mintha három hetes esőnek készült volna. Meg is csorrant az első esőcsepp.        Borzos jobban kezdett sírni, mint bent a kistestvérkéje.
     Egyszeriben bent termett a szobában:
     - Jaj, ne üsse, édesanyám, én voltam a bűnös, nem Jolánka. Engem verjen meg, ne Jolánkát!
     Édesanyjuk elmosolyodott, s egyiket sem verte tovább.