Móra Ferenc: Bálványosvár
Mikor István, a szent király, örök álomra hunyta szemét, a magyarság nagy része már fölvette a kereszténységet. Magyarország területén már megszűnt az ősi vallás, de Erdély bércei közt tovább is áldozott ősi módra.
Háromszék megyében, a torjai barlang közelében, megközelíthetetlen magasságban állt az Aporok vára. Az volt az utolsó fészkük az őshitű székelyeknek. Bálványosvár, ahogy évszázadokon keresztül nevezték. Ott őrizték az ősvallás emlékeit.
Jóval Szent István után még mindig őshitűek voltak a vár urai. Akkor történt, hogy az egyik Apor fiú feleségül kérte a torjai vár úrnőjenek Mike asszonynak leányát.
- „Pogánynak” nem adom a leányomat, – üzente Bálványosvárba az anya, aki buzgó keresztény asszony volt.
- Ha nem adod pogányhoz, elveszem pogányul – válaszolta Bálványosvár ura és csakugyan a templomból, az oltár mellől rabolta el a szép Mike leányt.
Erre az egész székely nemzet felzúdult. Hatalmas fegyveres sereg vette körül Bálványos várát. Leszámolásra kész6ült a megerősödött kereszténység a gyengülő pogánysággal.
Mielőtt megszólaltak volna az ostromkürtök, megnyílt a vár kapuja és lehajtott fejjel kilépett rajta a gőgös Apor úr.
- Nem ismerek más Istent, csak akit a feleségem hisz. Én is fel akarom venni a keresztséget.
Így elmaradt a testvérharc és Bálványosvár ormára is feltűzték a keresztet.
A vár még évszázadokig fennállt, nem bírt vele se tatár, se török. De az idő végül is romba döntötte. Faliból egy-két omladék még most is látható, mint utolsó emléke a magyar őshitűek világának.