Gunda Béla: Béreslány

Ott áll a kútnál! – – – domborodó melleire
kíváncsian néz az esti csillag, és kacagása
végigdübörög a Tejúton, mint egy harciszekér,
melyről galád katonák káromkodása szárnyal.

Testének illatáról csak a szalmakazlak tudnának mesélni
és a puszta mögött húzódó bodzabokrok, ahol
tizenhét éves fiatalsága boldog ölelésbe merült,
fehér bőrét a magasban kóválygó galambok csodálták.

Nyirkos ugarból pattant ki ő, lassan… a cselédek tekintete
mosta arcát tüzesre, és a lázadó május szél
szeme alá virágokat rajzolt, ajka a nehéz csókoktól
pirosan lángol, mint a míniummal bemázolt vasoszlop.

Ha majd harminc-negyven év múlva meglátjátok őt
négy-öt maszatos gyerekkel a kukoricaföldön kapálni,
sarka már repedezett lesz, torkában a halál csengői
valami szomorú éneket ráznak – – – emlékezzetek rá

és szépsége viruljon fel előttetek újra.