Cs. Szabó László: Balatoni képeslapok - Füred

     Herendi porcellánon, holicsi poháron, Rohbock rézmetszetén, aranykeretben ábrándozik Füred. A magyar Mózes, Széchenyi ide is eljött forrást fakasztani. Jókai sétált a nyárfák alatt, tízezer hősével.
     Ma ő a szépanya a balatoni kútfők közt. Fehérarcú dámának festeném; nagyon egyenesen ül, hosszú, nemes kezében elefántcsontfejű pálca s a lába még mutatnivaló. Körülállják a lányok, «jaj, ha nekünk is olyan lábunk volna, mint szépanyának» nevetgélnek s ő is nevet, de közben fölhúzza a szoknyáját. Csakugyan az ő bokája a legszebb.
     A hajós lehorgonyoz.
     A fiatalság nehéz és megalázó betegség, gondolja, ki kell heverni. Werther, a magunk Werthere áll minden pálya elején s a csapongó, fölényes, kacér Westöstlicher Diwan a végén. Nem lehetne mindjárt a végével kezdeni? A mosoly akkor esik jól először, mikor a lélek már őszül egy kicsit. Nézd öreg Füred, nézd az arcomat. Már mosolygok. Már keveset akarok. De amit tudok, tudom.
     Telehold süt, a párás, tejes égben eláznak a csillagok. Csak egy vérzik, egész alant, mint a bűnbánó király, aki idegen seregeket uszított az országára. Ő hozta ezt a nyarat.
     A föld tele van titkos csillagbeli sereggel, a hajós hallja láthatatlan gyülekezőjüket, a földet választották közös csatatérnek. Szembefordul a vészthozó csillaggal, szinte a szeme közé néz. Sem ég, sem föld meg nem rendítheti. Megtanult mosolyogni s megtanult hinni. «Legszentebb vallás a haza s emberiség» mondja magában. Azért is. És megint mosolyog.
     A horgony szánt az iszapban, a hajó egész lassan Tihany felé sodródik. Gyerünk aludni, gondolja. A világ majd megembereli magát.

1940