Lendvai István: Éjszakák
1.
Egy éjjel elbolyongtam,
a sárga Hold kísért,
egy éjjel elbolyongtam,
— már nem tudom: miért.
A sárga Hold be szép volt,
az erdő halovány,
s a csillagok tünődtek
egy árva fuvolán.
Az erdő halovány volt,
a sárga Hold kísért,
— én édesen zokogtam
már nem tudom: kiért.
2.
Visszaút az álomút,
Holdja véres, Holdja rút:
vérszínű és kapzsi pók.
Fákon holtak szíve lóg,
szél rikoltja: hol a csók,
ifjúság és dáridók?
Álomút a visszaút,
nem talál, csak köd-falút,
süket házon örök zár,
ablak szeme oltva már,
kósza lélek mire vár?
Holt az, aki hazajár.
Visszaút az álomút,
Holdja véres, Holdja rút.
3.
Téli éj, tiszta éj,
hómezőnek csöndje mély.
Csillagosan, csillag nélkül,
vágyik rá vagy föl se készül:
ember egyszer útra kél.
Téli út, messze út,
utószor nyitnak kaput.
Vakfekete lovad hátán
ügethetsz halálosárván:
Hold a társad,
meg az út.
Szíveden nagy, dermedt béke,
minden lángnak vége, vége,
— hómezőnek csöndje mély