Nagy Méda: A rózsaszár
A hajlásúban van valami csodálatos,
szárának enyhe ivét ecset nem fogja,
kő nem rejti, zene nem őrzi,
furcsán, mereven koppanó szavak
öleljétek ti hát magatokba:
megérdemli. Illatát, fényét,
színét szilárd keretbe ő zárja,
a büszke és mégis megadóan gyöngéd
finom hajlású szár,
e soha meg nem énekelt
szegény kis cseléded, gyönyörű rózsa.
Pompázó szavaimat tenyerére így emeli
rejtetten és mégis lüktetőn: a gondolat.
1935