Kosztolányi Dezső: Vénasszonyok nyarán

Az ég törékeny, lágy üveg most.
A napra tartjuk sárga arcunk.
És félrebillent lógó fejjel
álmodunk, vagy csak alszunk, alszunk?

Ma semmi sincs. Ma minden emlék.
Mi földre sújtott, lengve fölszáll.
Sovány kóró zörög a szélben
és int a búcsúzó ökörnyál.

Vörös gyepen ülünk setéten,
megannyi nappali kísértet,
húsz éves kávénénikék és
huszonkét éves agglegények.

Hervadt krizantém gomblyukunkban.
Kisírt szemünkben nyári bánat.
Leégett gyertyák. Őszi csókok.
Üres kupák. Halotti ágyak.

Mind itt vagyunk, mind idejöttünk,
kik zörgetünk bezárt kilincsen.
Sütkérező szerelmes árnyak,
kiket nagyon megvert az Isten.

1909