Mikszáth Kálmán: Reminiszcenciák Deák Ferencről

/Beszéli Dőry János bátyánk az »Órá«-ban./

Hát úgy volt biz az, öcsém, hogy az öregúr nagyon félénk ember volt, mint minden ember, akinek jól megyen a dolga. Mert tudvalevő dolog, hogy a kanonokok és a püspökök a legfélénkebb emberek. Fürhéces kocsira fel nem mernének ülni a világért, vásárban ha lovat vesznek, legelőbb mindig azt kérdik, nem-e ragadós a ló, nem-e szilaj természetű.
Szegény öreg Deák bátyám sohasem mert felülni valamely gavallér ösmerősének a kocsijára, mindig azt hajtotta: »Eszeveszett gyerekek vagytok és a veszélyekkel labdáztok szüntelen, én nem szedtem szemeten az egészségemet és az életemet; azért hát nem is kockáztatom könnyen.«
Mindössze egyszer tette meg azt a kivételt, hogy felült a kocsimra, akkor is azzal a megjegyzéssel:
– Te jó kocsis vagy, Jankó, megbízom benned.
Büszkén röpítettem az öregurat Szentgotthárdra, s biz a zökkenőknél nem közönséges ijedelmet állott ki. Baj nélkül értünk be, s látható megkönnyebbüléssel veregette meg a vállamat.
– Ember vagy, öcsém! Nagy lokális memóriád van, hogy még a kátyuk helyét is megösmered éjjel. Én azt mindig megbámultam.
Azután kivette az óráját és megnézte:
– No, még ilyen gyorsan sose jöttem ide.
A vacsoránál is ezt emlegette. Egy Inkey fiú, hogy magát érdekessé tegye, így szólt:
– Az még semmi ahogy urambátyám jött. De én egyszer olyan gyorsan jöttem ezt a két mérföldet, hogy egy félóra nem sok, de nem telt bele.
– Az még semmi, kedves öcsém, ahogy te jöttél – vágott bele az öregúr, aki kivált fiatal embernél nem szerette a hazug mondásokat –, hanem mi olyan sebesen jöttünk Jánossal, hogy csak öt perc múlva ért utánunk – a lovak árnyéka.
Az Inkey gyerek elpirult és soha többé nem dicsekedett a sebes hajtásaival.

*

…Hogy Deáknak mekkora nagy memóriája volt, jellemzi a következő eset:
Egyszer Kehidán nagy társaság volt az öregúrnál.
Néhányan vacsora felett disputálni kezdtek, hogy mint vélekedik Thiers a forradalomról és az alkotmányról.
Az öregúr nem vett részt a disputában, az unokahúgával beszélgetett édesdeden. Mert olyan volt Deák, mint egy gyerek a gyerekekkel, egészen az ő gondolatvilágukba helyezte magát.
– Hát urambátyám hová szavaz?
– Miről van szó? – kérdé.
– Azon veszekszünk, mint vélekedik Thiers az alkotmányról és a forradalomról.
– Meg akarjátok tudni? Vagy hogy csak veszekedni akartok?
– Persze, hogy meg akarjuk tudni.
– Nos hát akkor ugorj fel, János öcsém, s menj át a másik szobába.
Ott volt az öregúrnak a könyvtára.
– Ott vagy már?… A harmadik polcon balról a hetedik könyvet, sárga kötésben vedd ki.
– Fogom már a fülit, urambátyám.
– A százhuszonnyolcadik oldalon a harmadik kikezdés. Olvasd fel onnan, hogy: »Az igazi politika nemzedékek műve… «
Mindnyájan bámulva néztünk az öreg államférfiúra, mert csakugyan e kikezdésben volt összetömörítve Thiers véleménye az alkotmány- és a forradalomról.
Ő pedig mintha valami nagyon természetes dolgot vitt volna végbe, mialatt én hangosan olvastam, oda se hallgatva tovább is a Nedecky kisasszonyokkal évődött.

*

Az asszonyoknak különben nem volt nagy tisztelőjük, sőt bizonyos tekintetekben a fiatal lányokat kivéve, akiket nagyon szeretett míg az ártatlanság hímpora rajtuk volt, fumigative nyilatkozott róluk.
Szó volt arról egy téli estén Szt.-Lászlón, hogy az asszonyok közt is vannak jó írók.
– Ott van például Sand George, Madame Stael, Eliot – mondá Oszterhuber –, ezek mind hírnévre tettek szert. Denique nem igaz az, hogy az asszonyok nem írnának szépen.
– Szépen – dünnyögé az öregúr –, vannak, akik szépen írnak, de olyanok nincsenek, akiknek ítélőtehetségük lenne.

*

Deák élete utolsó éveiben szó jött róla, hogy az osztrákok is ragaszkodnak az alkotmányukhoz: az alkotmány velük született joga a nemzeteknek, mert ha megkapják, nagyon ragaszkodnak hozzá, ebből látszik, hogy életszükség s hogy a legtökéletesebb forma. Az abszolutizmust lerázni igyekeznek a nemzetek önkéntelenül is mindenütt, sőt a reszpublikától is menekülni siettek a franciák.
Deák a következőket jegyzé meg a németekre:
– Ragaszkodnak az alkotmányhoz, elhiszem, mert olyan nekik az, mint télen a bunda… Most pedig tél van.
– Nos, és nyáron? – kérdé Szentiványi.
– Nyáron levetik éppúgy mint a bundát, mert nagy melegük van alatta. Igaz, hogy a magyar nemzet alkotmánya is olyan, mint a bunda, csakhogy olyan, mint a medve bundája: ha el akarják venni tőle, meg kell előbb nyúzni érte.

*

A nagy tömjénzést nem szerette, kivált fiatalkori pajtásaitól.
Midőn egy alkalommal Vas vármegye küldöttsége járt nála s Nagy Miska hajdani iskolatársa tartotta neki a beszédet nagy pátosszal, ilyenformán hogy:
– Dicső hazafi! aki magasan ragyogsz egünkön, mint a fénylő Vénusz csillag, híred betölti a Kárpátoktól az Adriáig az ország véráztatta földjét, elméd miként az égő szövétnek...
– Ugyan ne bolondozz, Miska! – vágott bele Deák mosolyogva. – Hanem mondd meg nekem inkább, ettél-e már bíbictojásból rántottát?
– Nem én soha! – szólt Nagy Miska megzavarodva s abbahagyta a betanult hímes szónoklatot.

1881