Cságoly Péterfia Béla: Katonadalok, betyárnóták III.

A magyar irodalomoktatás sok más hiányossága közül kiemelkedik az a tény, hogy a nép ajkán született művek keletkezése, hátterének bemutatása minimális. Pedig fontos lenne tanítani azt a felismerést, amit legjelentősebb íróink, zene és irodalomtörténeti kutatóink rég rájöttek, hogy nem létezne önálló legújabb kori magyar literatúra e művek nélkül. Bár az kétségtelen tény, hogy népi líránk egy újkori válfaja a betyárnóták, a törvényen kívül élt betyárok szájába adott vagy róluk szóló dal. Népszerűsége ellenére sem volt egyenletesen elterjedve. Lényegében XIX. századi jelenség, kevés köze van a korábbi félnépi lator- és tolvajénekhez, bujdosóénekhez. A bujdosóének régebbi rétege a kurucdal, az újabb a népi líra műfaja, a bujdosásra kényszerült legények életéről, érzelmeiről szóló bánatos hangú panaszdal. A régi bujdosóénekek a Thököly és Rákóczi közötti, illetve a kurucokkor bukása utáni időszak félnépi termékei. Szerzőik személye többnyire vitatott vagy ismeretlen, lehet végári vitéz, kuruc katona. A betyárnóták inkább a betyárok, rablók, útonállók, zsiványok, szegénylegények tetteiről, életéről, kiváltképpen elfogatásukról és halálukról szóló epikus ének, nem egyszer vers nyomán keletkezett műdal. Témája sokszor azonos a régebb óta ismert betyármondákkal. A betyárballada kialakulása a XVII. század végére tehető, a társadalmi életben bekövetkező változások függvényeként, amely elterjedését nagyban elősegítette a XVIII-XIX. században fordulóján megjelent vásári füzetecskék, amiről részleteiben már írtam: http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/7674-miert-magyar-a-ciganyzene
Népi líránk ideiglenes és kényszerű foglalkozáshoz kötött nagy csoportja a besorozott – tényleges és leszerelt– katonák életéről és érzelmeiről szóló dal. A mundérba kényszerített tömegek azonban önmaguktól sohasem jutottak el a tudatos, szervezett ellenállásig, legfeljebb kiénekelték, kigúnyolták feljebbvalóikat, és gyakran kifejezték mind hazaszeretetüket, mind békevágyukat is. Később – különösen háború idején – a társadalom szélesebb körében is ismert lett, mint a végvárakban és a környezetében lévő falvakban a Tinódi Lantos Sebestyén és Balassi(Balassa) Bálint által művelt vitézi ének leszármazottja. A toborzónóták a XVIII. század tánczenei emlékei, a múlt hagyományára visszatekintő, ungareszka típusú dallamok és a későbbi verbunkot ígérő, korai stílusjegyek. A fejlődési folyamata a verbunknak a magyar népdal- néptánc régi rétegében rejlik. Története elválaszthatatlan tánckultúránk és nemzeti táncstílusunk megújhodásában, és attól a néptáncot és részben a katonadalokat is átalakító változástól, amely parasztságunk korszerű formanyelveként teremtette meg a verbunkot, a mulatozással és tánccal egybekötött toborzást. Szervezeti kerete a „Werbung Kommando” volt, amely a hadkiegészítés egyéb teendőit is a közigazgatási apparátus segítségével látta el, így a hatósági sorozást, valamint a katonaszökevények körözését és előállítását. A tíz évenként vagy háború esetén elrendelt hatósági sorozás, katonaszedés közötti időszakokban biztosították a Kommandók az újoncokat szabad toborzással, táncos verbuválással. A táncos verbuválás első történeti emlékeit a XVIII. század közepéről ismerjük. A vásárokat, sokadalmakat felkereső verbuváló katonák toborzásának egyik formája az oldottabb keretek közt zajló muzsikával és katonadalokkal folyó kocsmai mulatozás és táncolás volt, ami tovább élt a később fokozatosan kialakuló, látványos verbuválás mellett is. A szabad toborzás különösen a huszárezredek számára volt eredményes, olyannyira, hogy hatóságilag sorozott újoncokra alig volt szükségük.

Édes anyám ki a baka? …

Édes anyám, ki a baka, ha én nem?
Ki fűzi be a bakancsot, ha én nem?
Befűzöm a bakancsomat nyolc ágra,
Összeütöm magyar huszár módjára.

Érdemes észrevenni, hogy mind a katonanótáknál, mind a betyárdaloknál általában fontos a tanulságok vagy emberi vágyak rövid ismertetése. Jelentős történelmi eseményeink közben és utána – mint például az 1848-49 szabadságharc – keletkezett dalokban kiemelkedik a nemzeti érzés óhaja, az ezzel összefüggő sóvárgás vagy ellenérzés valamely személlyel, esetleg tárgyal.

Hidegen fújnak a szelek…

Hidegen fújnak a szelek
Lehullnak a falevelek.
Sok édes anya felszedné,
Ha a fiát megmenthetné.

Hideg idők vannak télen,
Nincsen maradásom nékem.
El kell menni katonának,
Itt kell hagyni a rózsámat.

Szabadságom be van zárva
Ferenc Jóska ládájába.
Elveszett a láda kulcsa,
Nem szabadulok meg soha!

A nép ajkára az események folyamán akár már megjelent irodalmi költemények megzenésített változatai is kerültek, ennek jellegzetes példáját alább olvashatjuk. Később ezek természetszerűen fellelhetők legjelentősebb népdalgyűjtőink anyagai közt.

Talpra magyar hí a haza
Petőfi Sándor verse, Egressy Béni zenéje, 1848. III. 15.

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A Nemzeti Színház 1848. március 15-i esti előadásán függöny előtt ezt a dalt énekelte el a kar. Egressy Béni a vers születése napján készítette a zenét. Méltóságteljes, nagy verbunkosdallam. A Szózat édes testvére. A zenei ritmus erős, a szövegnek kell követnie, jó hangsúlyozással. A 11. és 14. ütem hangjai a fennmaradt kottákban kétszer hosszabbak, de a gyakorlatban a fent jelzett módon él a dallam.

Gyűjtötte Volly István

A már említett vágyak természetesen ugyanígy felismerhetők a betyárnótákban is. Ennek jelentős része egy kesergés, tudatára ébredés az önhibáknak, a bűnöző életmódnak vagy – minden nyomorúsága, küzdelme ellenére – a hétköznapi élet igénye, epekedése.

Befújta az utat…

Befújta az utat a hó,
Céltalanul fut a fakó.
Eleresztve a kantárja,
Búbánatos a gazdája.

Betyár gyerek ül a lovon,
Nagyot sóhajt olykor-olykor:
Hogy megcsaljon, soh’se hittem,
Büntesse meg az Úr Isten!

Béres legény voltam én…

Béres legény voltam én,
Annak se jó voltam én.
Eltörettem a jármat,
Szidták a vén apámat.

Kocsis legény voltam én,
Annak se jó voltam én.
Eltörettem a rudat,
Szidták a rossz voltomat.

Juhász legény voltam én,
Annak se jó voltam én,
Nem jól tudtam terelni,
Csak a szép lányt ölelni.

Hej, huj! Sobri pajtás!

Hej, huj! Sobri pajtás!
De régen nem láttuk egymást.
Hej, huj! ha nem láttuk,
Csakhogy jó hírét hallottuk!

Hej, huj! Sobri pajtás!
Hogyan tetszik a vándorlás?
Hej, huj! nem jól tetszik,
Mert kedvesem halva fekszik!

Hej, huj! Sobri pajtás!
Endöréden mi a szokás?
Hej, huj az a szokás,
Díszlik a szeretőtartás!

Hej, huj! Sobri pajtás!
Micsoda ott az a nagy ház?
Hej, huj! Sümeg város:
Ott lakik a komiszáros…

– folytatjuk –