Erdélyi József: Mócok
Hová lett a pörge kalap,
a rövid ing s alatta
a bogláros szíj, a tüsző,
meg az a rojtos bő gatya?
Hová lett a cifra szumán,
a bocskor, a telekes?…
oda van már a mócról is
minden régi, érdekes.
Megvan, hiszen, még a bocskor,
de nem bőrből – gumiból…
A néptől egy gúnyos ördög
miden szépet elrabol,
s ad helyébe felemásat,
nevetséges divatot –
zsíros pörge kalap helyett
lyukas, kajla kalapot…
Nem így láttam én a mócot
gyermekségem idején –
ősi magyar viseletben
járt még akkor ifjú, vén.
Patyolatban a fehérnép,
mit maga font, maga szőtt,
s úgy díszített, mint az Isten
virágokkal a mezőt.
Úgy jött le a kék hegyekről
az Alföldre ez a nép:
hegedűvel-furulyával
töltve üres idejét,
hegedűvel-furulyával,
dallal-tánccal; hej, pedig
izzadhatott, míg aratott,
napkeltétől estelig…
Nótáit is, bizonyára,
mint ruháit, leveti,
s aki még a régit hordja,
régit fújja, neveti…
Új világ ez; azaz hogy még
nem is új, csak újhodó,
tűzzel-vassal, ajjal-bajjal,
törik-szakad haladó…
1945–1955