Molhos Lajos: A hideg nagy ködben Korond

…nagy-ködös őszben hazafelé menőn
trappolgat bennem egy riadt kisgyerek
ki valahol rideg tájakban nagyon eltévedett
s már hinni is alig meri hogy ép bőrrel
még egyszer hazáig eltalálhat –
kit-kat kit-kat kattogdogál serényen
a vonatkerék fehéregyházától felfelé
a küküllő mentiben
bunda-vastag ködben búvik lapul a táj
didergőn jó-puha emlékekbe búvok magam is
meglapulván egy-egy tenyérnyi fényes szegletben
akárha fészekben a fecskefióka is
én istenem hogy fogy zsugorodik
ami még hazavár!
(zsebkendő csücskébe kötve a megmaradt
morzsányi táj)…

kapunk mellett az öreg almafa:
feladja ő is maholnap s hiába jönnek már
a jókedvű harsány tavaszok
rogyadozik a kerítés szívesen omolna térdre már
(mint a sírva imádkozó vénasszonyok):
elfogyott lassan mind amit
őrizni körbeölelni lenne még érdemes
reves korhadt a kapuzábé kísértetiesen inog
ha nagyritkán nyitja valaki a magányos vén kaput

kit-kat kit-kat zakatolgat a serény vonatkerék
a táj szép lassan rideg-józan ködökbe fut
kapkodja fejét riadtan az a gyerek:
mi az amibe belecsimpaszkodhatna még?!
hová tűnik el az a rét erdő utca
hová hová búvik előle az a táj
ahová mindig még hazamehet?!
meddig lehet megőrizni kétségbeesetten
azt a morzsányit ami még megmaradt
s meddig bírja meddig a hű ragaszkodás
újra meg újra kitalálni – önmagát is botorul
becsapón – azt ami már végképp elveszett?!…

nagy-ködös őszben hazafelé menőn
repesedő öröm s bénító félelem az út

az utca idegen üres kopott a rét s az erdő is
titoktalanul mindenféle fák sokasága csupán

nyikordul halkan a kapu inog a kapuzábé
(most úgy tűnik hajlong örömmel bólogat!)
és aztán végig az udvaron a ház felé
és nyugodtan: már kapun belül!
vacog őszből meleg szegeletbe
(akárha fészkébe a fecskefiók is)
boldog gyerekként
még egyszer még mindig
hazaérkezőn!....

Korond, 1986