Verseghy Ferenc: Phyllis
Phyllis, Pestnek szép csudája
Sok szerelmest megvetett,
Kit koronkint álorcája
Rabbilincsre fűzgetett.
Fittyet hányt a grófocskáknak,
Kik sok pénzzel készteték,
Görbe csókot a mátkáknak,
Kik kezekkel kérlelék.
Én is végre megszerettem,
Bátor tudtam kénnyeit,
S minden fortélyt elkövettem,
Hogy meggyőzzem gőgjeit.
Nőtt buzgásom a veszéllyel,
Szórtam vívó versemet,
Míg szerelmem rút fekéllyel
Mind belepte szívemet.
Mint Petrarka úgy zokogtam,
Molbúl vervén lantomat,
S mint a macska úgy miogtam
Szép fülébe kínomat.
Már ahokkal, már jajokkal
Ostromoltam sáncait,
S áh! a legszebb lessusokkal
Fel nem bírtam lángjait,
Elfutottam Ámorkához,
Megbeszéltem sorsomat,
S arcra esvén ded lábához,
Kértem, fogja pártomat.
Álljon bosszút olly leányon,
Aki őtet megveti,
S aki olly sok szép zsákmányon
Csak negédjét hűtgeti.
Ő ezekre felhevülvén,
Kérésemnek helyt adott,
S a Praterba elrepülvén,
Nagy bosszúkat forgatott.
Itt találta szép anyjával
A hadaknak istenét,
Szép anyjának udvarával
A szerelmek nemzetét.
Jó, hogy itt vagy! illy igével
Szólítván a bajnokot,
Átkutatja friss szemével
Itt-amott a szuglyokot,
S üszveszedvén egy lócárúl
Mára sisakját s fegyverét,
Kölcsön kéri oldalárúl
Egy órára szép övét.
Erre a kert mellékében
Új formába öltözik,
S egy hadnagynak ál képében
Phyllisünkhöz költözik.
Megköszönti nyers csókjával,
Bármint ójja szűz aját,
S mellé omlik jobbkarjával
Átölelvén oldalát.
Szégyen nélkül rajzolgatja
Járatjának céljait,
Pajkos szókkal szítogatja
A leánynak lángjait;
S termetének múszíveknél
Nagynak mondván kelletét,
Elbeszéli a szépeknél
Kéjjel töltött életét.
Mint tört át a szép lyányokhoz
A szülőknek gátjain,
Mint a féltett asszonyokhoz
A férjeknek zárjain.
Melly merészen ostromlotta
A leghűvebb várakat,
Melly fortéllyal hódította
A próbátlan bábokat.
Hogy kergette udvarábúl
Kedvesének bús urát,
Elragadván hű karjábúl
Egyetértő asszonyát.
Hogy költötte víg szajhákkal
Férjeiknek jajait,
Tenkre tévén száz árvákkal
Negyven dúzsnak házait.
Mint csalt pénzt ki polgároktúl,
Hogy kitartsa Fláviát;
Portékákot kalmároktúl,
Hogy ruházza Szilviát;
S részeg fővel a korcsmáknak
Szétkardozván kanjait,
Mint késztette a kurváknak
Hódolásra nyájait.
Szitkos, esküs valásának
Látván Phyllis szent hitét,
S illy temérdek bravurának
Átösmervén érdemét,
„Áh! – úgymond, – illy fő bajnoknak
Én ellent nem állhatok;
Íme szívem! E bájoknak
Minden jót feláldozok.”
Óh! te majma Petrarkának,
Vesd pokolba lantodat!
Add, aranyfi! bús árváknak
Gazdag ajándékodat!
S tik legények! házasodni
A falukra menjetek!
Másra szoktak vágyakozni
A próbáltabb Phyllisek.