Rimay János: Valljons de mi haszon…

Valljons de mi haszon,, ha mely ékes Asszony szépségét úgy kémélli?
Hogy minden ő hasznát, kit szép termete ád, csak egy dög férje éli?
Minden az a kedves, az ki ha tétetes, javát mással is közli.

Rózsa miért kedves? Mert illata bűves, szaggal sokakot táplál,
Így az a jó kegyes, az kinek sok nemes ifjú legény udvart áll.
Mit árt azok közül ha ki melléje dűl, neki kedvére szolgál:

Mint meggyult gyártyának, ragyogó langjának nem fogy azzal világa,
Ha több gyertyát gerjeszt, s mindenekben ébreszt szép fént ő égő lángja,
Így nem fogy kegyes is, ha sokakra kel is szépséginek virágja.

Vasérc megváslódik, ruha szakad, kopik, mihent viselésre jut,
Föld hasad, repedez, közel vagyon melyhez járó nagy országos út,
Kegyes meg áll éppen, fogyhatatlanképpen, mert kimerhetetlen kút.

Bár hát minden eszes szépen termett kegyes ő magát megkémélje,
Ifjak barátságát, éltek nyájasságát szabadságosan élje,
Sok csók szép csók között, kit ezekkel közlött, megfogyását ne vélje.

Venus együtt járván fiával sétálván ez tanácsot végezé,
Fejet közt hinte szerelmihez inte, s melyekben beszegezé,
Mint ezt ő könyvében versi közt bévebben Ovidius feljedzé.