Recsenyédi Fekete Miklós: „Ingyenöss vers”
Már nem ijeszt meg
a temetők éjféli csendje -
a titokzatosság
csak kíváncsivá tesz
és nem riaszt:
Ha a Teremtő üzenni akarna
valamit nekem,
éppen egy kódorgó lélek által,
vagy baglyok által üzenne?
Én nem hiszem azt.
Bárhogy is van, Uram,
jól jönne néha
egy kis biztatás:
fejbólintásnyi elismerés,
ahogy erőm szerint
a reám rótt feladatot végzem,
s hogyha lankadnék,
olyankor küldj vigaszt:
Nálunk most a jó szónak is híja van.
Naponta látom,
visszajár hozzánk kisérteni
a bértollnokok hadának szelleme:
Amíg örömünnepet ül odaát
a hazudozó, szolgalelkű Bárczi,
s ott mulat vele mindenki más, -
Sajnovics, Budenz, Hunsdorfer, akárki, -
Addig a mi sorsunk itt
az agyonhallgatás.
Te sem segítesz úgy, mint kellene,
pedig az emberré lett teremtmény
első imádságának nyelvén
könyörgünk Tehozzád, Uram!