Tóth Jolán: Tél

A Tél öreg varázsló; bárhogy nézed,
Amit csinál, az bűbáj és igézet.

Mikor süvít s borzong a bús vadon,
Csak megjelenik ő a színpadon.

S kinek-kinek, de nyomban kitalálja,
S beteljesíti, mi a szíve vágya.

A hancúrozó, boldog és vidám,
Gyermeknépnek fehér cukrot szitál.

A küzdőnek, kinek csorog a vére,
Sok gyémántcsillagot tűz a mellére.

A fényes dámának süveggel int,
S varázsol dús, királyi hermelint.

A jó vetést, - szántóvetőnek gondja, -
Meleg vattával vastagon bevonja.

Lehel: - s a költőnek, kit álma vert,
Az ablakán tündéri pálmakert.

Ágyán a koldust, - ágy a föld avarja,
Megváltó szemfedővel betakarja.

1927