Marconnay Tibor: Párizsra gondolok

Párizsra gondolok… Egy nyár örvényt kavart, –
Gazdag, boldogító szerelem együtt-égett
A Rosszal, – s kiderül: – a teljes Élet végett…
S a hangos fájdalom? … Súgott a Szajnapart.

Alkonyom tündököl. A gazda hazatart: –
Látta Fővárosát s figyelt derűs vidéket,
Serényen dolgozott, – miden ellent megértett, –
Így: – szem-sugára vág, és biztos szava Kard.

Kuszált, vad ifjúkor helyébe nagy-öregség,
Érett-kor érkezik, s az már nem tétováz, –
Hogy valami a sok Csírából megszülessék,

Fékezi erejét, visszafojtott a láz, –
Inkább mint ezelőtt, szívében izzó Nap van,
S majd Szőlődomb ragyog az Igaz Virradatban!