Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi a táborozáskor

     Estve jött a parancsolat
Violaszín pecsét alatt.
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.

     Éppen akkor vált el tőlem,
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:

     Mikor bús trombitaszóra
Ülni kellett mindjárt lóra,
Elindulván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!

     Sírva mentem kvártélyáig,
S onnan a kertek aljáig.
Indult nyelvem bús nótára
Árva gerlice módjára.

     Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.

     A lelkem is sírt belőlem
Mikor búcsút veve tőlem:
„Isten hozzád!” többet nem szólt,
Nyakamba borult, s megcsókolt.