Márai Sándor: Kíváncsian várom a keselyűt
Nem tudom, mikor történt. Semmi se
Árulta el. Szemem, fogam, hajam
Nem adtak jelt. Neve sincs. Szomorúbb
Nem voltam, se vígabb, néztem hideg
Figyelemmel, mit látnom adatott.
Kutyám növését, s emberek jaját
Hallgattam, a kis, együgyű halál
Buta arcát lestem kíváncsian.
Nem tudom, mikor történt. Se a nap,
Az évszak sem jelezte. Tán hotel-
Ágyban feküdtem, ahogy kéj veri,
Vagy nyakkendőm bogoztam, tán szmoking
Feszült rajtam, sétálva jöttem éjjel
Zenével a fülemben. Öregebb
Se lettem, nem ez az. Csak hirtelen
Elszakadt valami, sugár, fonál,
Hajszálerecske tán, mi kötözött
A többihez, mindenhez, ami él.
Nem vagyok rosszabb. Csak idegenebb,
Magányosabb. Azóta tart. Soha
Nem várok semmire. Szemem nyitott,
Így fekszem éjszaka. Csak idegen
Lettem a földön, ennyi az egész.
A szemétdomb is túl finom nekem.
Kíváncsian várom a keselyűt.
1930