Vozári Dezső: Aludni és felejteni
Ülök és írom ezt a verset és nem tudom mivégre írom.
Vekkerórám vadul ketyeg, a villany és fáradhatatlan.
Későre jár éjfél után. Elaludt nélkülem a paplan.
S tollam nyomán szerényke lágy fut el a tiszta ív papíron.
Szeretnék hinni angyalokban, vagy madarakban vagy halakban.
Este és reggel s éjszakákon hívőnél tudnék hinni jobban,
mintha a tenger elcsitul, haragja többé meg se lobban
ha kell, megszakadni belé, de hinni porban és salakban.
Kezem a csillagokba ér fel, tüdőm viharral kél birokra.
Aludni és felejteni. Mélyen aludni, mint a medve.
Az ember jár, sír, feltalál, olykor vétkezni hívja kedve,
csak álma mélyén ég s világít az egyszerűség csipkebokra.