Szász Menyhért: Menekülők

Nézd őket, Testvér, nézd, menekülők…
Idegen földön járni tanulnak,
Idegen szóba majd belefúlnak,
Egyik a pénzit hagyta el, másik eszét
S remegve fogja hitvese kezét
És járni tanul.

Oly gyönge még,
Utakat kereső
S az ökle annyi hiába
Szorításába
Belefúlt az erő.

Menekülők…
Szájukon a láz imákat forral,
Csizmájukról a sár leporlik
S elkeverődik hazai porral.
Még ebből a földből, ha eső veri,
Humusz lesz, áldás-teli.

Nézd a fiát. Nyelvünk gagyogja már…
Szegény kivert madár.
Ma még remeg… rongyos ruhája…
S fagyokat küld az Északi-fok,
Ma még remeg,
De holnap – meglátod – dalolni fog.
S egy virággal lehet még dúsabb a fánk,
Lehet belőle a mi katonánk.

Nézd a leányát…
Még remeg az idegen férfiak láttán,
Mert ahonnan menekült lobogó hajjal,
Pihegő, véres, fulladó jajjal,
Ott az ellenség véres vitéze,
Őrült agyával bimbókat vagdal…
És a szerelmet nem bókkal kéri,
De karddal…
Fogadd, Testvérem, szívedbe őt,
Mindenekfölött életvirágát, életnek ékét,
A Nőt.
S ha becéző kezedhez ér a haja,
Gondolj rá:
Lehet belőle jó magyar anya.

Menekülők…
Nyiss helyet nékik.
Fejed alól a párnát nyújtsd feléjük,
Legyen nyugalmas éjük.

Vágy színe mindenütt kék,
Mindenhol hűsít az árnyék,
Mindenütt elér a Vég.
Az ember egy Anyag,
Egy test, egy vér,
A fájdalomban Testvér.
Világok kenyerét egy éhség dagasztja,
Világok forrását egy szomj, mely apasztja.

Legyen soknak, ha egynek jut,
Kezet adjon, ha venni tud
S ha önszádhoz talál, messze is érjen,
Testvér, osztozz velük
Vízen, kenyéren…